Ismét elpártolt a szerencse a Rákóczi futballcsapatától#!# a kaposváriak a 90. percben kapott góllal szenvedtek vereséget a Puskás Akadémia elleni alsóházi rangadón. Az OTP Bank Liga ötödik fordulójában Székesfehérváron mérkőzött meg egymással a két együttes, és Tischler fejelte a három pontot érő találatot. Ez volt egyébként a felcsútiak egyetlen olyan próbálkozása a találkozón,a mely eltalálta a kaput…

Családias hangulatban indult útjára a labda az ötödik forduló Puskás – Rákóczi mérkőzésén a székesfehérvári sóstói-stadionban. Mindkét csapat egy-egy ponttal várta az összecsapást, és nem titkoltan a győzelem megszerzéséért szállt harcba. A kaposvári együttesben a váratlanul megbetegedett Petrache helyett Zámbó kezdett, elöl pedig Haruna igyekezett bevenni a kaput. 
Az első percekben a mezőnyben járatták a labdát a csapatok, az első helyzetre a 7. percig kellett várnunk, amikor Farkas N. bal oldali beadása után Tischler fejelt 6 méterről mellé. A 14. percben Tischler játszotta tisztára magát, középre tette a labdát, Lencse azonban elcsúszott, így felszabadult a kapunk. A 20. percben Pavlovic jobb oldali beadása után Haruna fejelt mellé.  Hét perccel később Haruna tette Oláh elé a labdát, aki 12 méterről lőtt, Somodi nagy bravúrral védett. Ez volt az első lövés, amely eltalálta volna a kaput.
A szünetben abban reménykedtünk, hogy az eseménytelen első félidőt – számunkra – emlékezetes második követi majd. Csalódnunk kellett…   Az első tíz perc legérdekesebb eseménye az volt, hogy Zámbó befutott a játékoskijáróba, majd másfél perc elteltével visszatért a pályára. Az 59. percben Oláh lőtt 25 méterről, középről a kapu fölé. A két együttes tagjai jobbára a pálya középső részén gyűrték egymást, a labda csak elvétve jutott el a kapu közelébe. 
A 70.percben Okuka adta be jobbról a labdát, Oláh előbb jobbal vette célba a kaput, de egy védőről lepattant a labda, majd ballal ismételt, de 14 méterről fölé lőtt. Bognár játékvezető engedte a kemény játékot, de kisebb-nagyobb sérülések miatt többször is állt a játék. Az utolsó tizenöt percre nem csak a szél élénkült meg, hanem szerencsére a játék is. A 82. percben Balázs B. lőtt 16 méterről fölé, nem sokkal később pedig Okuka vette célba a kaput 23 méterről, ugyancsak kevés sikerrel. A kaposváriak voltak aktívabbak az utolsó percekben, de nem tudták bevenni a felcsútiak kapuját.
Megtette ezt sajnos az ellenfél#!# a 90. percben Polonkai az alapvonalról elvégzett szabadrúgásból tette balról középre a labdát, Tischler pedig 5 méterről a kapuba fejelt… 1-0. 
Puskás Akadémia FC – Kaposvári Rákóczi FC  1-0 (0-0)
Székesfehérvár, 500 néző. V.#!# Bognár T.
Puskás#!# Somodi – Wague, Szekeres A., Tamás M., Farkas N. – Polonkai, Tóth B. – Gallardo  (Bertus, 92.), Tischler, Czvitkovics (Zsolnai, 71.) – Lencse (Molnár T., 69.). Vezetőedző#!# Benczés Miklós
Rákóczi FC#!# Ranilovic – Okuka, Kovács O., Zámbó, Jánvári – Addo, Thiam – Pavlovic  (Babic, 89.), Oláh, Balázs B. – Haruna (Waltner, 65.). Vezetőedző#!# Prukner László
Gólszerző#!# Tischler (90.)
Sárga lap#!# Zsolnai (87.), illetve Babic (93.)