Mint arról beszámoltunk, csapatunk a Magyar Kupa kilencedik fordulójának visszavágóján. Lássuk, hogy értékelték a találkozót a vezetőedzők:

 

Disztl László, Kaposvári Rákóczi FC: Nem vagyunk elégedettek sem az eredménnyel, sem a mutatott játékkal. Mezőkövesden az utolsó pillanatban kaptunk ki, de ettől függetlenül jó esélyünk volt a továbbjutásra. Sajnos az első félidőben nem azt a játékot és hozzáállást láttuk a játékosokon, amit szerettünk volna. A második már a mentalitás szempontjából jobban nézett ki, de a Mezőkövesd az előny birtokában nyugodtan, higgadtan játszott és ebből már nem tudtunk felállni. Még tíz emberrel is egészen jól futballoztunk, de nem tudtuk megnehezíteni az ellenfél dolgát.

 

Kuttor Attila, Mezőkövesd Zsóry FC: Megint egy harcos mérkőzést játszottunk a Kaposvárral, melyet ezúttal is győzelemmel zártunk és megérdemelten jutottunk tovább. Erre a találkozóra is úgy készültünk, mint egy bajnokira, a győzelem reményében léptünk pályára, s ez után is ez a cél. Megpróbálunk minél tovább jutni.