Két győzelem, két vereség és egy döntetlen utánpótlás csapataink mérlege az őszi záró fordulóban. Zalaegerszegen nyert az U19, és nagy előnnyel vezet a bajnokságban. Magára talált végre az U16, és Keresztes Zalán négy góljával kiütötte a Sopront. Értékes döntetlent ért a Honvéd otthonában az U14-es együttes. Sajnos, az U17-es és az U15-ös együtteseink ezúttal gól és pont nélkül maradtak. Az U19 és az U15 elmaradt mérkőzését a Diósgyőr ellen a tervek szerint csütörtökön pótolják. 

U15 I. osztály
Honvéd-MFA – Kaposvári Rákóczi BFLA 7-0 (5-0)
Budapest. V.#!# Csete
Rákóczi BFLA#!# Tóth Á.  –  Vörös, Fazekas, Feledy, Baksai – Vadász (Horváth K., 51.), Kocsis (Locz, 74.), Balog A., Kovács V. –Orsós, Walter (Szép, 40.). Vezetőedző#!# Horváth Miklós
Gólszerzők#!# Fazekas (2., 3., 36.), László (24.), Pogonyi (62., 74.)
Illés Dezső#!# – Sajnos, kevéssel az indulás előtt tudtuk meg, hogy Horváth Miklós edző kolléga lebetegedett, és nem tarthat a csapattal. Úgy érzem, ez a hír kihatott a srácok teljesítményére. A szerencsével is hadilábon álltunk. Az első percben volt egy gólhelyzetünk, ami kimaradt, viszont az ellenfelünk két percen belül két gólt is szerzett. Több gyengébb teljesítmény volt, sajnos egy szerencsétlen sérülés is történt, Walter Dávidot le is kellett cserélni. Csere után szerkezetileg is változtattunk, ezáltal a második félidőben sokkal masszívabbak lettünk. Több gólszerzési lehetőségünk volt, de ezek mind kimaradtak, míg az ellenfél szinte minden helyzetét és lehetőségét értékesíteni tudta. Ekkora különbség nem volt a két csapat között, nekik minden összejött, nekünk semmi…
U14 I. osztály
Honvéd-MFA – Kaposvári Rákóczi BFLA 1-1 (0-0)
Budapest. V.#!# Kiss II.
Rákóczi BFLA#!# Nagy Sz. – Péterfi (Csatos, 72.), Kinder, Mérei, Fehérvári – Pintér (Ferencz, 66.), Fenyvesi – Miklós D. (Murvay, 76.), Szederkényi, Kovács L. (Kreizer, 72.) – Gyenes. Vezetőedző#!# Illés Dezső
Gólszerzők#!# Sipos (71.), illetve Gyenes (77.)
Illés Dezső#!# – Míg az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, addigra a másodikban szinte csak a mi akaratunk érvényesült. Sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, melyekből sajnos csak egyet sikerült értékesíteni, ellenfelünk pedig az egyetlen helyzetét is gólra váltotta. Többet birtokoltuk a labdát, szerveztük és irányítottuk a játékot, csak a befejezésekkel voltak gondok. Győzelmet érdemeltünk volna, többet is tettünk a sikerért, mint a Honvéd. Mutatott játékunkkal elégedett vagyok, az eredménnyel viszont nem. Úgy érzem, jó úton halad a csapat, és ez majd az eredményekben is meg fog mutatkozni.
U19 II. osztály
ZTE Akadémia – Kaposvári Rákóczi BFLA 0-1 (0-0)
Zalaegerszeg. V.#!# Altorjay
Rákóczi BFLA#!# Bonnyai –Tratnyek, Fiáth, Szabó A., Patak (Kovács R., 20.) – Kulcsár, Párkányi – Vajda, Fonyódi (Vers, 64.), Bíró – Herzsenyák (Rácz, 91.). Vezetőedző#!# Waltner Róbert
Gólszerző#!# Herzsenyák (51.)
Kiállítva#!# Párkányi (66.)
Waltner Róbert#!# – Sajnos a mérkőzésen nem lehettem jelen, mert a felnőtt csapatéval ütközött az időpont. Nyugodt voltam, mert tudtam, a játékosokat rendesen felkészítettem. Jó kezekben voltak, mert Zsivoczky Gyula és Konrád Laci bácsi a csapattal tartott. A meccs előtt tartottam nekik egy kis motivációs beszédet telefonon kihangosítva. Éreztem, győzni fogunk, mert a beszéd után hallottam a csapaton, hogy éhesek a sikerre. Fegyelmezett játékkal sikerült elérnünk a célunkat, és a 66. perctől emberhátrányban is jobban játszottunk, mint az ellenfél. A meccs után ismét telefonáltam, és hihetetlen hangulat uralkodott az öltözőben. Fülsüketítő örömben volt részünk, és ezért az érzésért nap mint nap megdolgozunk! Gratulálok a csapatnak!
U17 II. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – SC Sopron 0-1 (0-0)
Kaposvár, Cseri út. V.#!# Álló
Rákóczi BFLA#!# Andrejev – Bizderi, Huszár, Pintér, Tarcsa – Kalina, Kálin – Horváth G. (Schvarcz, 69.), Borbély, Guzorán – Szántó. Vezetőedző#!# Richter Sándor
Gólszerző#!# Purt (80.)
Richter Sándor#!# –Az elmúlt héthez képest nem sok minden változott az állomány összetételében. Nem épültek fel a játékosok. Mindössze egy fő cserélődött ki, de a hiányzók száma nem csökkent. Ehhez az állapothoz társult még az idény leggyengébb teljesítménye, így nem lehetett más az eredmény, mint ami lett egy tipikus egygólos mérkőzésen. A Sopron berúgott egyet a helyzetei közül, mi pedig sorra kihagytuk őket.
U16 II. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – SC Sopron 4-1 (2-1)
Kaposvár, Cseri út. V.#!# Fülöp
Rákóczi BFLA#!# Boda – Baki, Albrecht, Deák, Székely – Palkovics, Kovács R. (Szente, 75.) – Bekő (Géczi, 81.), Török, Holoda (Galambos, 75.) –  Keresztes. Vezetőedző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Keresztes (14., 41., 55., 85.), illetve Csomós (28.)
Miovecz Zoltán#!# – Az elmúlt időszakban rengeteg körülmény hátráltatta a teljes kerettel történő munkát. A ZTE elleni idegenbeli mérkőzésen már bizonyítottak a rendelkezésre álló játékosok. Akkor a szerencse faktor jelentőségét említettem. A mostani hazai meccsünkön olyan arcát mutatta a CSAPAT, amit jó volt nézni. Osztálykülönbség mutatkozott a játék minden elemében a javunkra. Ilyen esetben a szerencse mellékes szituáció. Célunk a most látott mentalitás állandósítása a keret összes játékosánál.
 

Keresztes Zalánt (középen) négyszer is ünnepelhették a társak
(Fotó#!# Lang Róbert)