Két bajnoki között kupamérkőzés vár a Rákóczi futballcsapatára. A kaposváriak kedden 14 óra 30 perckor az NB III-as Dunaharaszti otthonában lépnek pályára, a cél a 16 közé jutás.

Még nem nyugodtak meg a kedélyek a szombati Rákóczi – Honvéd összecsapás után, de a somogyiak már előretekintenek, hiszen két idegenbeli találkozó vár rájuk ezen a héten. A fiúk kedden Magyar Kupa-mérkőzést játszanak Dunaharasztiban, pénteken pedig a bajnoki címvédő Debrecen otthonában lépnek pályára. 

Hétfőn kiderült#!# tovább fogyatkozott a bevethető játékosok száma… A brazil Pedro még mindig nem heverte ki az Üllői úton kapott rúgásokat, Boris Gujic pedig már kijött a kórházból, de egyelőre nem edzhet. Bojan Pavlovic viszont kiállítása miatt nem lehet ott a Loki elleni bajnokin.

A keddi kupameccsen a továbbjutás a csapat célja.

„A Dunaharasztit jó játékosok alkotják, többen az NB I-et is megjárták korábban, így nem véletlen, hogy ideáig jutottak a kupában – mondta Sisa Tibor vezetőedző. – A mi csapatunkban a szekszárdi kupameccshez hasonlóan olyan labdarúgók is helyet kapnak, akik korábban kevesebbet játszottak. A keddi mérkőzésen egyértelműen győzni szeretnénk.”