Csapatunk pénteken 17 órakor játssza idei első hazai bajnoki találkozóját az NB III. Nyugati csoportjának tavaszi szezonjában. Együttesünk a tabella hatodik helyén álló Pápai Perutz FC gárdáját fogadja.

Az előző heti csornai siker után a Pápa ellen is begyűjtené a három bajnoki pontot a Kaposvári Rákóczi FC.
Remélem, hogy lökést ad a csapat számára a csornai győzelem – fogalmazott Waltner Róbert, együttesünk edzője. – Hazai pályán játszunk, szeretnénk kiszolgálni a közönségünket. Bizakodva várom a mérkőzést, remélem, hogy magabiztos játékkal otthon tudjuk tartani a három pontot. A srácok egész héten jól teljesítettek az edzéseken, a Csornán elkövetet hibákat megpróbáltuk orvosolni. Hozzáteszem, Csornán több élcsapat is pontokat fog majd hullajtani, hiszen ősszel az Ajkát is sikerült legyőzniük.
Együttesünk továbbra is vezeti a bajokságot, azonban az Érd kedden lejátszotta elmaradt mérkőzését, így pontszámban újra beérte a Rákóczit, igaz egy mérkőzéssel többet játszott.
Lélektanilag is fontos, hogy nyerjünk, hiszen szeretnénk megtartani, majd növelni a három pontos előnyünket – mondta Waltner Róbert. – Petrók Viktor kollégámmal megtekintettük az érdiek mérkőzését, amelyen nagy szerencsével, egy ritkán látható öngóllal verték a Pénzügyőrt.
Az előny növelését a pápai együttes ellen kezdheti el csapatunk. A Veszprém megyei együttes a hatodik helyről várja a folytatást, mivel az előző héten vereséget szenvedett a III. ker. TVE ellen. A pápaiak eddigi 17 mérkőzésükből kilencet nyertek meg, emellett egy döntetlen és hét vereség szerepel a nevük mellett. A pénteki találkozón a Nyugati csoport két legeredményesebb támadója is szerepet kap majd. A Pápa csatára, Szabó Zsolt 13 góljával vezeti a góllövőlistát, őt együttesünk támadója, Sóron Tibor követi tíz találattal. Reméljük, a két labdarúgó közül Sóron Tibor kér majd főszerepet a találkozón, ahogy tette ezt az őszi, pápai mérkőzésen is. Akkor csapatunk az Ő találatával szerzett vezetést, majd Kollega Krisztián duplájának is köszönhetően hoztuk el a három pontot (2–3).
Klubunk szakmai stábja sajnos több játékosra sem számíthat sérülés miatt. Vachtler Csaba, Hadaró Valentin, Nagy Krisztián, Borsi Bence és Herzsenyák Áron sem léphet pályára pénteken, de Böjte Patrik játéka is kérdéses.