Elég volt a döntetlen is#!# bejutott a labdarúgó Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a Kaposvári Rákóczi! A somogyiak az idegenbeli 3-2-es győzelem után hazai pályán 2-2-es döntetlent játszottak az Újpesttel, és a két találkozó alapján megérdemelten léptek tovább az elődöntőbe.

A Megyeri úti 3-2-es vereség tudatában az Újpest kezd támadóbb szellemben, de helyzetet nem alakított ki a hazai kapu előtt. A kaposváriak a folytatásban átvették a játék irányítását, és az első félidőben végig az történt a pályán, amit ők akartak. 
A 11. percben Farkas Zoltán eresztett meg lapos lövést 21 méterről, és alig tévesztette el a jobb alsó sarkot. A 17. percben, gyors újpesti támadás végén Rajczi emelt kapura, de Kovács lehúzta a labdát. Három perccel később megszerezte a vezetést a Rákóczi! 
Jobb oldali szöglet után Hegedűs fejese a kapufán csattant, a visszapattanó labdát ugyancsak Hegedűs fejelte kapura, Balajcza védett, a kipattanót Zsók 4 méterről a kapu jobb oldalába lőtte. 1-0.
A 22. percben Takács Z. lőtt bátran, 30 méterről, Kovács kapus magához ölelte a labdát. Nem sokkal később a nagy kedvvel futballozó Balázs B. parádés cselekkel csapta be a teljes újpesti védelmet, majd Gujic elé tálalt, aki 17 méterről a jobb kapufa mellé lőtt. Nagyszerű jelenet volt, tapsot érdemlő.
Nyugodtan, tetszetősen futballozott a Rákóczi, a fiúk időnként ügyesen színezték a játékot, ami természetesen tetszett a közönségnek is.
A 44. percben, újabb jó jobb oldali szöglet után Zsók fejelt öt méterről, Balajcza hárított.
A második félidő elején emberhátrányba került az Újpest. A 47. percben Rajczi a félpályánál belekönyökölt Zsókba, Solymosi játékvezető azonnal kiállította a keménykedő újpestit. Az 50. percben Bank lőtt 15 méterről, Balajcza védett, de közben rátartottak a kaposvári lábára, így ápolás miatt állt a játék.
A 62. percben, jobb oldali szöglet után Kovács kapus Böőr elé ütötte a labdát, aki 10 méterről, kapásból a hálóba lőtt. 1-1.
Válasz gyanánt Pedro két ígéretes lövést is megeresztett távolról, de mindkét alkalommal eltévesztette a bal felső sarkot. A 71. percben Balajti lőtt 16 méterről, Kovács kapus bravúrral védett.
A 73. percben újra előnybe került a Rákóczi. Kulcsár passzolt Balázs B. elé, aki a tizenhatoson belül Perichez továbbított. A csatár Kulcsáe elé passzolt, aki 8 méterről a kapu közepébe lőtt. 2-1.
A 80. percben Farkas Z. húzott el a bal oldalon, középre adott, a berobbanó Balázs B. pedig fölé fejelt. Három perccel később a csereként beállt Reszli jobbról, 16 méterről lőtt, a labda a kapufáról pattant a mezőnybe. Ez is szépségdíjas jelenet volt.
A 86. percben Lázár jobbról középre adott, Sitku pedig 6 méterről a kapuba fejelt. 2-2.
A 88. percben Mitrovic labdaelrúgásért megkapta a második sárga lapját, így kettős emberelőnybe került a Rákóczi.
A mérkőzés utolsó jeleneteként a 93. percben remek kaposvári támadás végén Balázs B. a felső lécet találta telibe.

5-4-es összesítéssel a Rákóczi jutott be a legjobb négy közé a Magyar Kupában. Szép volt, fiúk!

Kaposvári Rákóczi – Újpest 2-2 (1-0)
Kaposvár, 1500 néző. V.#!# Solymosi.
Rákóczi FC#!# Kovács Z. – Okuka (Vadas, 84.), Zsók, Bank, Korhut – Hegedűs, Pedro – Gujic (Kulcsár K., 63.), Farkas Z., Balázs B. – Peric (Reszli, 78.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Újpest#!# Balajcza – Szokol, Dvorschák, Takács Z., Kiss Z. – Simek (Sitku, 63.), Mitrovic, Matos (Tajthy, 46.), Böőr – Balajti (Lázár, 83.), Rajczi. Vezetőedző#!# Mészöly Géza
Gólszerző#!# Zsók (20.), Kulcsár (73.), illetve Böőr (62.), Sitku (86.)
Sárga lap#!# Kulcsár K. (73.), Kovács Z. (79.), illetve Dvorschák (16.), Böőr (31.), Mitrovic (57.), Kiss Z. (59.), Mitrovic (88.)
Piros lap#!# Rajczi (47.), Mitrovic (88.)