Akárcsak ősszel, az NB III. Nyugati csoportjának 27. fordulójában is vereséget szenvedett csapatunk a Balatonfüredi FC ellen.

 

A Tatabánya elleni idegenbeli sikert szerették volna meglovagolni labdarúgóink, akik vasárnap a Balatonfüredi FC ellen léptek pályára, igencsak támadószellemű csapattal. A kezdőben ugyanis először szerepelt együtt a két befejezőember, Vladul Stefan és Ekker Milán, mellettük pedig Kondor Kristóf és Bíró Dominik futballozott, míg mögöttük a szintén támadóvénával megáldott Pintér Norbert. Az első helyzetre nem is kellett sokat várni, Pintér Norbert szabadrúgása után Gál Mátyás tornásztatta meg Erdélyi Ádámot, aki végül kiütötte a kapu jobb oldalába tartó fejest. Az első negyed óra végén egy kísértetiesen hasonló szituáció végén azonban a vendégek szerezték meg a vezetést: Szabó Bence ívelte középre a labdát, ahol Ujvári Ádám védőjét megelőzve fejelt a jobb felső sarokba. A folytatásban csapatunk előtt adódtak a nagyobb lehetőségek, Pintér Norbert akár egy perc múlva egyenlíthetett volna, de felszedte előle a labdát Erdélyi kapus. A szünet előtt azonban jött a hidegzuhany! Egy szöglet után Tóth Gergő érkezett a hosszú oldalon és két méterről belsőzött a bal alsóba, majd négy perc múlva Kheisz Kornél egy esernyőcsel után indította Szabó Bencét, aki Harsányi Dánielt elfektetve közelről lőtt a bal felsőbe. Így háromgólos balatonfüredi vezetéssel vonultak szünetre a felek.

A második félidőre Grabarics Máté és Kálmán Szilárd érkezett, s szerkezetet is váltott együttesünk, amely sokkal stabilabb lett. Egy órányi játékot követően pedig a kapuja elé szegezte a Balatonfüredet csapatunk. A helyzetek azonban nem hoztak gólt, míg a hajrában a vendégek megadták a kegyelemdöfést. A csereként pályára lépő Róth István Czuczi Péter majd Böndi Ádám mellett is elvitte a labdát, majd a jobb alsóba gurított.

 

Nagy Tamás: – Minden ellenfél úgy jön Kaposvárra, hogy biztos benne, ajándékozunk neki egy olyan helyzetet, amiből gólt lehet szerezni. Kisegítünk mindenkit és ez nem irónia. Amit gyakorlunk az egyik héten működik, aztán jön egy újabb hét, nem csinálunk szinte semmit másképp, majd a játékosok elkezdenek egyénileg megoldásokat keresni. Ezt nem tudom megérteni. A pontrúgásokat is minden nap gyakoroljuk, de ezekből rendszeresen letaszítjuk magunkat a legnagyobb mélységekbe. Ezek a fordulópontok pedig összenyomják a csapatot és senki sincs, aki a pályán ezekre megoldást kínálna. Technikailag is sok rossz döntést hozunk, amit a heti munka egyáltalán nem mutat. Gyámoltalanul, esetlenül játszunk, képtelenek vagyunk agresszívan futballozni, ez pedig kvalitás kérdése. A csapat tíz percig adta vissza azt, amit kértünk tőlük, aztán jött az összeomlás. A tét tönkreteszi a munkát.

 

Borgulya István: – Bravúros győzelmet arattunk, amiért mindent megtett a csapatom. Tudtuk, hogy egy jól felkészített Rákóczival fogunk találkozni, hiszen ősszel is egy változatos mérkőzést játszottunk. A két pontrúgással megtörtük az ellenfelet, amely ezt követőn kitámadt, amit ki tudtunk használni. A csapatom kezd összeállni, ami a játékon is látszik.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Balatonfüredi FC 0–4 (0–3)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 220 néző. V.: Iványi (Vörös, Mózsa).

Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Czuczi (Borbély, a 86. percben), Gál, Harsányi, Böndi – Mayer M. – Pintér N. (Orsós T., az 59. percben) – Kondor (Grabarics, a szünetben), Ekker (Kálmán Sz., a szünetben), Vladul, Bíró D. (Jancsó B., az 59. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás.

Balatonfüredi FC: Erdélyi Á. – Iszák, Farkas D., Katona A., Tóth G. (Takács B., a 83. percben) – Bartha R., Khiesz, Csikós (Tamás Sz., a 83. percben), Józsa (Farkas B., a 83. percben) – Ujvári (Róth, a 65. percben), Szabó B. (Markó, a 75. percben). Vezetőedző: Borgulya István.

Gólszerzők: Ujvári (a 15. percben), Tóth G. (a 39. percben), Szabó B. (a 43. percben), Róth (a 77. percben).

Sárga lap: Orsós T. (a 72. percben), illetve Tóth G. (az 57. percben), Szabó B (a 65. percben), Józsa (a 74. percben).