Sorozatba harmadik sikerét aratta csapatunk Zalaegerszegen, a Merkantil Bank Liga NB II. hatodik játéknapján. Együttesünk Szakály Attila és Andorka Péter találataival gyűjtötte be az újabb három pontot.

A még veretlen ZTE otthonában lépett pályára csapatunk a hatodik fordulóban. Az már a találkozó előtt érezhető és hallható volt, hogy nem felejtették el Zalaegerszegen Waltner Róbertet, csapatunk vezetőedzőjét. A ZTE csapatával bajnoki címet nyerő támadó kapta a legnagyobb tapsot a szurkolóktól a csapatok bemutatásakor, sőt a zalai klub ajándékkal is köszöntötte volt labdarúgóját.
Az első félidőben jobbára a küzdelem dominált a pályán, a hajráig csak kisebb lehetőségek adódtak mindkét fél előtt. A játékrész hajrájában aztán kis híján megszerezte a vezetést csapatunk, de Ur László fejesét még a gólvonalról sikerült kivágnia a hazaiaknak, majd Zöldesi Illés védte Bíró Dominik jobb alsóba tartó lövését. A másik kapu előtt Babati Benjámin fejesét szintén a gólvonalról fejelte ki Nagy János.
A szünetben kettőt is cserélt Waltner Róbert#!# Andorka Péter és Nagy Krisztián is pályára lépett a második játékrészre. A félidő elején egy remek, mintaszerű támadás végén megszerezte a vezetést együttesünk#!# Zsiga Ervin ívelt középre, majd Beliczky Gergő egyből tette tovább a labdát az érkező Szakály Attila elé, aki kapásból lőtt a jobb felsőbe. Nem tarthatott azonban sokáig az örömünk, két perc múlva Gajdos Zsolt csúsztatott a hálóba egy szögletet követően. Tíz perc elteltével kis híján újra átvette a vezetést csapatunk#!# Andorka Péter a leshatárról kilépve, egy csellel elküldte emberét, de lövése a felső lécen csattant. A hajrába lépve kezdte átvenni a találkozó irányítását együttesünk, s a vezetést is visszaszerezte. Ami lábbal nem jött össze Andorka Péternek, az fejjel igen#!# támadónk Zsiga Ervin szöglete után bólintott a kapuba. Az utolsó percekben mindent megtett az egyenlítésért a hazai csapat, de a védelmünk remekül helyt állt, így elhoztuk a három pontot Zalaegerszegről.
Waltner Róbert#!# Jó iramú, izgalmas mérkőzés volt. Mezőnyben többet birtokoltuk a labdát, kombinatívabban játszottunk és megérdemelt sikert arattunk. Jó érzés visszatérni Zalaegerszegre, hiszen a ZTE a szíven csücske, de azt természetesen nem mondtam a srácoknak, hogy a ZTE ellen ne küzdjenek. Öt mérkőzés óta veretlenek vagyunk, ezt a sorozatot minél tovább szeretnénk kitolni.
Nagy Tamás#!# Férfias, harcos mérkőzés volt. Volt időszak, amikor passzívabban játszottunk, de volt olyan is, amikor domináltunk. Időnként fejben nem voltunk rendben, olyan hibákat vétettünk, ami nem jellemző a csapatra. Egy fél lépéssel előttünk járt a Kaposvár.

ZTE FC–Kaposvári Rákóczi FC 1–2 (0–0)
Zalaegerszeg, 1500 néző. V.#!# Bogár (Huszár, Vígh-Tarsonyi).
ZTE#!# Zöldesi – Kónya, Lesjak, Devecseri, Gergényi – Kiss M., Bedi – Babati, Kulcsár K. (Madarász, a szünetben), Balázs Zs. (Novák, 57. p.) – Gajdos (Vojnovics, 76. p.). Vezetőedző#!# Nagy Tamás.
Kaposvári Rákóczi FC#!# Pogacsics – Nagy J., Ur (Nagy K., a szünetben), Szabó A., Hadaró – Szakály A., Hegedűs D. – Zsiga, Nagy R. (Andorka, a szünetben), Bíró D. (Csernák, 71. p.) – Beliczky. Vezetőedző#!# Waltner Róbert.
Gólszerzők#!# Gajdos (56. p.), illetve Szakály A. (54. p.), Andorka (80. p.).