Rusák Edvárd Gyirmóton folytatja

Szerződést bontott a Kaposvári Rákóczi kapusa, Rusák Edvárd. Az U20-as válogatott távozásához hozzájárult a csapatot működtető kft. többségi tulajdonosa, így a futballista három és fél évre megállapodott az ugyancsak másodosztályú Gyirmóttal. 

Vizsgák után, sikerek előtt

Somodi Bence javában készül a tavaszra, s közben az iskolában is sikeresen letudta a vizsgáit. A játékos optimistán várja az előttünk álló heteket, hónapokat. 

Elmarad a pénteki edzőmeccs

Újabb dolgos nap fejeződött be a Rákóczi háza táján, a játékosok is jó híreket kaptak. A péntekre tervezett edzőmeccs viszont elmarad.

Újabb ötös a Balatonkeresztúrnak

Az előző héthez hasonlóan ismét öt góllal verte a Rákóczi a Somogy megyei első osztályban szereplő Balatonkeresztúrt. Csapatunkban Hampuk kezdte el a gólgyártást, aki egymaga három találatig jutott. A mérkőzésen több próbajátékos is pályára lépett. 

Döntetlen a Kozármisleny ellen

Döntetlent ért el harmadik felkészülési mérkőzésén a Rákóczi. Csapatunk az NB III-ban szereplő Kozármislenyt látta vendégül a Cseri úti műfüves pályán. Az első játékrész a vendégeké volt, több góllal is vezethettek volna, ám végül csak egyszer sikerült a kapuba találniuk. A második játékrészre már jobban ment a mieinknek, és  Albert mesteri szabadrúgásgóljával sikerült egyenlíteni.

Szerdán kétszer is pályára lép csapatunk

Összeállt a hét további programja#!# szerdán kettő, pénteken pedig újabb egy előkészületi mérkőzést játszik csapatunk a Cseri úti műfüves pályán.

Hózáporos vereség az NB I-es Paks ellen

Második felkészülési mérkőzésünkön az első osztályú Paks volt az ellenfél. A Cseri úti műfüves pályán, hóesésben lejátszott találkozón Rajczi Péter találatával a Rákóczi szerzett vezetést, ám Haraszti még az első félidő közepén egyenlített. A második játékrészben Bartha góljával már a Paksnál volt az előny, a vendégek győzelmét pedig Bor tette biztossá az utolsó percben.

Győzelemmel mutatkozott be csapatunk

Magabiztos győzelmet aratott a Rákóczi az első felkészülési mérkőzésén. Csapatunk a megyei élvonal őszi ezüstérmesét, a Balatonkeresztúrt látta vendégül, és gól nélküli első félidő után végül 5-0-ra nyertünk. 

Szavazást kér a tulajdonos

Még december elején írták azt a szerződést, amelynek értelmében a Puebla Tanácsadó Kft. megvásárolta a Kaposvári Rákóczi többségi tulajdonrészét. Az új befektető képviselőjét Sólyom Sándort azonnal támadások érték.

A tavaszi előrelépés Tamási Zoltán célja

Sólyom Sándor, a Puebla Kft. ügyvezetője és a Kaposvári Rákóczi FC többségi tulajdonosa a felkészülés megkezdése előtt váltott szakmai stábot#!# immár Tamási Zoltán, az Újpest korábbi labdarúgója tölti be a vezetőedzői posztot. Az új tréner munkáját Miovecz Zoltán segíti, aki legutóbb a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U18-as csapatát irányította, a kapusedző Házi László maradt.

Szerdán mutatkozik be a formálódó Rákóczi

Szerdán 18 órától játssza első előkészületi mérkőzését a Rákóczi. Csapatunk a Cseri úton lép pályára a megyei I. osztályú bajnokság őszi ezüstérmese, a Balatonkeresztúr ellen.

Fő támogatók








Médiapartnereink