Hatan távoztak

Három támadó, egy védő és egy kapus is távozott együttesünktől: Pogacsics Krisztián befejezi profi pályafutását, míg Jancsó Buda, Kondor Kristóf, Lakatos Gergő, Orsós Tamás és Vladul Stefan máshol folytatja.

Fiatal edző a csapat élén

Fiatal edző a csapat élén

Horváth Rudolf személyében egy fiatal, motivált edző irányítja majd a harmadosztályban szereplő csapatunkat a következő évadban.

Nagy Tamás távozott a csapat éléről

Klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott Nagy Tamás vezetőedzővel, aki egy szezonon keresztül irányította csapatunkat, mellyel a tizedik helyen végzett az NB III. Nyugati csoportjának 2021/2022-es kiírásában.

Újra edzésben a csapat

Elkezdte felkészülést a július utolsó hétvégéjén kezdődő harmadosztályú bajnokságra labdarúgó-csapatunk.   A rövid nyári szünetet követően labdarúgóink és a szakmai stáb csütörtökön délután találkozott újra egymással a stadionban, hogy belevágjanak a kemény, kicsivel több, mint öthetes felkészülésbe. A következő, július 31.-én kezdődő szezon előtt a játékoskeretben, illetve a szakmai stábban is lesznek változások, melyekről a későbbiekben adunk majd tájékoztatást. Egyelőre gőzerővel zajlanak a tárgyalások azokkal a labdarúgókkal, akiknek június harmincadikán jár majd le a szerződésük. Ami már biztos, a csapat hat felkészülési mérkőzés vív majd a bajnoki rajtig. A tervezett felkészülési program: 2022. július 6., szerda: Paksi FC II.–Kaposvári Rákóczi FC 2022. július 9., szombat: Kaposvári Rákóczi FC–Szentlőrinc 2022. július 13., szerda: Kaposvári Rákóczi FC–MOL Fehérvár FC II. 2022. július 16., szombat: HR-Rent Kozármisleny FC–Kaposvári Rákóczi FC 2022. július 20., szerda: Kaposvári Rákóczi FC–Paksi FC II. 2022. július 23., szombat: Szentlőrinc–Kaposvári Rákóczi FC A mérkőzések kezdési időpontjairól a későbbiekben a honlapunkon, illetve a közösségi média felületeinken tájékoztatjuk szurkolóinkat.

A szezon számokban

Csapatunk a tizedik helyen végzett az NB III. Nyugati csoportjának 2021/2022-es kiírásában. Nézzük meg a szezont a számok tükrében.

Fő támogatók








Médiapartnereink