Befejezi profi pályafutását Fodor Marcell. A 32 éves védő 114 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára, s mindent megnyert, amit ebben az országban meg lehet nyerni.

 

Fodor Marcell 2017 nyarán szerződött az akkor még a harmadosztály Nyugati csoportjában szereplő együttesünkhöz, amellyel a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett.

– Utólag mindenképp jó döntésnek bizonyult, hogy Kaposvárra szerződtem – mondta Fodor Marcell. – Ezúton is köszönöm a vezetőknek, hogy akkor éreztették, hogy mindenképpen szeretnének leigazolni. Illés Jánossal többször is beszéltem a karrierem során arról, hogy a Rákóczihoz igazolok, de valahogy mindig másképp alakult. Amikor 2017-ben újra megkerestek úgy gondoltam, hogy adok még egy esélyt magamnak, hogy sikereket érjek el a pályafutásomban. A három év alatt volt hegymenet és lejmenet is. Az NB III-as bajnoki cím megszerzése szinte kötelező volt, de úgy ünnepeltünk a végén, mintha az első osztályt nyertük volna meg. Jó pár csapatban megfordultam a karrierem során, de olyan ünneplésben, amilyen a két feljutás után volt még nem volt részem. Azt gondolom, hogy ezeket bárki megirigyelné. Jó viszonyom alakult ki a vezetőséggel és a csapattársakkal is, s bár sok játékos kicserélődött az évek során, de velük is tartom a kapcsolatot. Sok barátságot kötöttem, nagyon jó volt a csapategység, ami ebben a szezonban sem romlott meg. Az eredményességünk viszont igen.

A védő trófeagyűjteményében minden honi cím megtalálható, hiszen magyar bajnok, kétszeres Magyar Kupa győztes és egy-egy alkalommal hódította el aktuális csapatával Ligakupát és Szuperkupát. Emellett pedig pályára lépett a Bajnokok Ligája csoportkörében is a Debrecennel. Együttesünkben alapembernek számított. A legutóbbi szezonban 27 mérkőzésen kapott lehetőséget és a Kisvárda ellen megszerezte az első gólját az élvonalban.

– Ha egy évvel ezelőtt kellett volna válaszolnom arra a kérdésre, hogy kihoztam-e mindent a karrieremből, akkor egyértelműen nemet mondtam volna – válaszolta Fodor Marcell. – Azt gondolom, hogy voltak olyan periódusok a pályafutásomban, amikor akár egy külföldi szerződés is benne volt, de vagy hibáztam, vagy rosszul döntöttem, vagy elkapkodtam. Utólag már másképp csinálnám a dolgokat. Ez az év viszont adott egy olyan érzést, a mérkőzések eredményeit leszámítva, hogy teljes lett a karrierem azzal, hogy 32 évesen megálltam a helyemet futóteljesítményben és akaratban az NB I-ben. Sajnos csapat szinten kudarcot vallottunk, hiszen ennél több pontra gondolt mindenki, de talán a pályán volt a legkisebb különbség az együttesek között.

Fodor Marcell a három év alatt 59 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a csapatunk mezében, s mindkét feljutásból oroszlánrészt vállalt. A legutolsó mérkőzését a Budapest Honvéd ellen vívta a profi pályafutása során.

– A profi karrieremet bejezem, de nem hagyok fel a labdarúgással, hiszen a Puskás Akadémia NB III-as csapatában még fogok játszani – tette hozzá a védő. – Felcsúton egy életpályamodellt ajánlottak nekem, amit nem lehetett visszautasítani. Székesfehérváriként haza tudok költözni, ami az egy, illetve a négy éves gyerekem miatt is fontos. A tizenöt éves profi karrier után, amelyben Debrecenbe és Miskolca is vonatoztam, eligazoltam Zalaegerszegre, azt gondoltam a feleségemmel közösen, aki tíz évig követett mindenhova, hogy végre telepedjünk le. Egy kis nyugalmat szerettem volna az életemben, ezt pedig megkoronázta ez a lehetőség, ami valószínűleg egyszer adódik az ember életében.

– Eddig egy C edzői licencet szereztem, de nemsokára beiratkozom egy B tanfolyamra – mondta a terveiről Fodor Marcell. – A kaposvári időszakom alatt elvégeztem a Pécsi Tudományegyetemen a sportszervező szakot. A szakdolgozatom még hiányzik, de decemberben mindenképp szeretném kézhez venni a diplomámat. A hosszú távú terveim között szerepel, hogy belekóstoljak az edzősködésbe, de nem mindenáron.

– Ezúton is szeretnék mindent megköszönni az edzői stábnak és a csapattársaknak – búcsúzott Fodor Marcell. – Jó embereket ismertem meg a személyükben és kívánom nekik, hogy sokkal sikeresebben szerepeljenek a jövőben!

 

Mi pedig Fodor Marcellnek köszönjük a nálunk eltöltött három évet, s kívánjuk, hogy a civil életben is olyan sikereket éljen át, mint labdarúgó-pályafutása során!