Sisa is megkapja azokat az esélyeket, amiket Prukner kapott

Hamar megállapodtunk abban, hogy kerüljük a Prukner-korszak, a Prukner-éra, és más hasonló kifejezéseket. Dr. Takáts Norberttel, a Kaposvári Rákóczi egyik tulajdonosával, az elnökség egyik tagjával abban maradtunk, hogy nem elvitatva a volt vezetőedző kétségtelen érdemeit, mégiscsak közös munkának tekinthetjük az elmúlt hét esztendőt.  „Takács Doki” készséggel vállalta a beszélgetést a Somogy Sportjával.

Bali Péter is a Fradiban folytatja

Bali Péter megállapodott a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőivel, így ő is csatlakozhat Prukner László szakmai igazgató stábjához.

Szinte teljesen együtt marad a Rákóczi szakmai stábja

Sisa Tibor szombati szerződéskötése után a Rákóczi szakmai stábjával is egyeztetett, és a megbeszélés után eldőlt, hogy lényegében együtt marad az a  szakembergárda, amely az elmúlt években Prukner László munkáját segítette – tájékoztatta honlapunkat Illés János ügyvezető elnök. 

Június 21-én kezd a Rákóczi

Június 21-én, hétfőn kezdi meg a Kaposvári Rákóczi FC a 2010/2011-es bajnokságra való felkészülését. A játékosoknak reggel kilenc órakor kell az öltözőben lenniük, 10 órakor pedig a tréning is kezdetét veszi, immár Sisa Tibor irányításával.

Kilencedik lett az NB III-as csapat

Nem sikerült jól a szezonzárás NB III-as csapatunknak. A szerdai Pogány elleni vereség után a mai zárófordulóban Ócsárdon is kikaptak fiataljaink, így a kilencedik helyen végeztek.

Sisa Tibor bemutatkozott Kaposváron

Sisa Tibor bemutatkozott és aláírta két évre szóló szerződését a Rákóczival. A 49 esztendős futballedző székfoglalójában elmondta#!# a tisztességes, becsületes munka híve, és a fő célja, hogy a kaposvári együttes megőrizze a helyét az élvonalban. A salgótarjáni születésű szakember a klub utánpótlására is kiemelt figyelmet fordít majd.

Maróti a Ferencvárosé(?)

TrendMedia Sport internetes portál szerint Maróti Béla megegyezett a Ferencvárossal, a megállapodást kedden jelenthetik be legkorábban. Maróti a Vasasban kezdte élvonalbeli pályafutását, majd a Kaposvár, a Honvéd, majd ismét Kaposvár következett. Az FTC-ben azzal a Prukner Lászlóval dolgozhatna tovább, akinek Kaposváron az egyik legbiztosabb támpontja volt a pályán. A középpályás a jövő hét elejéig nem kívánja kommentálni a hírt.

Fradi#!# Prukner volt csapatából igazolhat a hiányposztra

pepsifoci.hu információi szerint a Ferencváros igen közel került ahhoz, hogy egy újabb igazolást nyélbe üssön#!# megszerezze Kaposvárról Maróti Bélát. Értesüléseink szerint komoly esély mutatkozik arra, hogy a középpályás ismét a fővárosba szerződjön. Maróti korábbi edzőjét, Prukner Lászlót követhetné az Üllői útra.

Sisa Tibor és a testhezálló feladat

Új edzővel vág neki a következő szezonnak a Rákóczi futballcsapata. A Prukner Lászlót váltó Sisa Tibor honlapunknak adott interjújában elmondta#!# nagyon örült ennek a felkérésnek, és úgy gondolja, a kaposvári munka egy neki való feladat… A 49 esztendős szakember több külföldi ajánlatot utasított vissza a somogyiak kedvéért. 

Hazatértek a Rákóczi tehetségei

Hazatért a pescarai tesztről a Kaposvár két tehetséges játékosa, Kulcsár Kornél és Balázs Benjámin. Az olasz másodosztályba vágyó csapatnál közel egy hetet töltött el a két középpályás, ez idő alatt a Primavera – azaz, a második – csapatnál edzettek, de a felnőttek között játszottak felkészülési mérkőzést – írja az nb1.hu.

Sisa Tibor a Kaposvári Rákóczi FC új vezetőedzője

Sisa Tibor lesz a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője – jelentette be ma Illés János ügyvezető. A szakemberrel szóban már megállapodtak, szombaton pedig írásban is szentesítik a szerződést.

A kaposváriak volt légiósa is a letartóztatottak között van

A fél Európát behálózó bundabotrány legfrissebb fejleményeként nagyszabású rendőri akció keretében húsz horvát és két szlovén személyt tartóztattak le kedd éjszaka, akiknek kihallgatására az elkövetkezendő napokban kerül majd sor. Köztük egy olyan illetőt is, aki két és fél évvel ezelőtt légiósként még a kaposváriak élvonalbeli labdarúgócsapatát erősítette – írja a Nemzeti Sport.

Szerdán lehet új vezetőedzője a Rákóczinak

Információink szerint szerdán lesz új vezetőedzője a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapatának. Illés János ügyvezető elnök kérdésünkre válaszolva elmondta#!# napok óta tárgyalnak egy ismert magyar szakemberrel, de még nem értek véget az egyeztetések.

Edző és utánpótláskérdés a Rákóczinál

13 név szerepelt a Kaposvári Rákóczi FC vezetőségének noteszában, akik esetleg betölthetnék a Prukner László távozásával megüresedett posztot. Az elvárások azonban szigorúak és az elnökség nem "enged". De ezt várják tőlük a drukkerek is – olvashatjuk a Somogy Televízió weboldalán.

Maróti kapta legjobb osztályzatokat a Nemzeti Sporttól

Nemzeti Sport ezúttal is elkészítette játékosrangsorát a tudósítók által adott osztályzatok alapján. A listára azok kerülhettek fel, akik legalább tizenöt mérkőzésen értékelhető teljesítményt nyújtottak. Csapatunkból Maróti Béla áll a legelőkelőbb helyen (28.) a 159 mezőnyjátékost felvonultató listán, őt Zahorecz Krisztián (33.) és Balázs Benjámin (45.) követik a rangsorban. A kapusok tizenegy fős listáján  Milinte Árpád a 10. helyet foglalja el.

Vereség a listavezető Baja otthonában

Az NB III Dráva-csoportjában a bajnokság utolsó előtti fordulójában a Rákóczi II. együttese a listavezető Bajával meccselt, és idegenben szenvedett 3-0-s vereséget.

Pécsett a Manchester sem nyert volna…

Az elmúlt heti sikertelen szereplés ellenére is bentmaradt az országos kiemelt utánpótlás bajnokságban a Kaposvári Rákóczi U19-es és U17-es labdarúgócsapata. Major Gábor U19-es együttese egy fordulóval a pontvadászat vége előtt a 12., míg Richter Sándor U17-es alakulata az előkelő 8. helyen áll. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

Összegezzük a Prukner-korszakot

180 NB I-es mérkőzésen 63 győzelem, 46 döntetlen és 71 vereség. Klubrekordot jelentő helyezések, emlékezetes összecsapások, elődöntő a Magyar Kupában és időnként nehéz időszakok. Röviden így foglalhatnánk össze a Kaposvári Rákóczi és Prukner László vezetőedző elmúlt hat évét. A szakember ezen a héten döntött úgy, hogy klubot vált, és már alá is írta hároméves szerződését a Ferencvárossal. A Kapos Sport összeállításában a Prukner-időszakot összegezte, a kezdetektől az utolsó percekig. 

Fő támogatók










Médiapartnereink