Legyőzte a Maribor a Rákóczit

Vereséggel zárta második előkészületi mérkőzését a Rákóczi futballcsapata#!# a kaposváriak az Európa Liga csoportköréig jutó szlovén NK Maribor vendégeként kaptak ki 1-0-s félidő után 3-1-re.

Két edzőmérkőzés a heti programban

Már a felkészülés negyedik hetében jár a Rákóczi futballcsapata, és sokat lendít a játékosok hangulatán, hogy egyre többször előkerül a labda, illetve már előkészületi mérkőzések is szerepelnek a programban. A játékoskerettel kapcsolatban továbbra sincs túl sok hírértékű információ…

Vereség a hajrában Nyitrán

A szlovák I. osztály 11. helyezettje, az FC Nitra ellen játszotta első felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi. A háromszor negyvenöt perces találkozót a házigazdák nyerték 3-2-re, a hajrában szerzett három góljuknak köszönhetően. A Rákóczi góljait Balázs B. és Vrucina szerezték.

A labdarúgást népszerűsítette a csapat

Hatalmas élményben volt része a kaposvári Gyakorló iskola tanulóinak a szerdai napon. A gyerekekhez a Rákóczi NB I-es csapatának labdarúgói látogattak el azzal a céllal, hogy a futballt népszerűsítsék. A fiatalok a kezdés előtt már izgatottan várták a kedvenceket.   

Horváth távolodik, Addo közeledik

Ha mérsékelten is, de beindult a játékosmozgás a Rákóczi háza táján. Illés János ügyvezető elnököt a legfrissebb hírekről kérdeztük, és terítékre került a távozni szándékozó Horváth László ügye is. 

Katona Nyíregyházán folytatja

Hétfőn délután megkezdte a téli felkészülés harmadik hetét a Rákóczi futballcsapata. A kaposváriak továbbra is hazai környezetben készülnek, szombaton pedig az első előkészületi mérkőzést is lejátsszák a szlovák Nitra otthonában. A játékoskerettel kapcsolatos friss információ, hogy a klub felbontotta Katona György szerződését, és a játékos már meg is találta új állomáshelyét#!# a folytatásban az NB II-es Nyíregyházát erősíti majd. A futballista a sikeres próbajáték után várhatóan fél plusz kettő évre állapodik meg a szabolcsiakkal. 

Elmarad az U-11-es Teremlabdarúgó Torna

Sajnálattal közöljük hogy a hóhelyzet miatt elmarad a holnapi teremtoran. A kedves szülők,szurkolók megértését köszönjük. Bene Akadémia 

U-11-es Termlabdarúgó Torna a Kaposvári Sportcsarnokban

Teremlabdarúgó Tornán vesz rész az U-11-es csapat a Kaposvári Sportcsarnokban. Szombaton reggel 9órakor veszi kezdetét a torna melyet a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Siófok csapatai játszanak. Ezt követően a PMFC és a Szekszárd csapatai mérkőznek.Majd a torna 5. résztvevője is bemutatkozik a ZTE fiataljai is akik a Balatonpartiakkal játszanak.A tornán körmérkőzéseket játszanak,mindenki játszik mindenkivel. Várunk minden kedves szülőt,barátot,szurkolót. Hajrá Bene Akadémia!

Összeállt az edzőmérkőzések programja

A terveknek megfelelően alakult a Rákóczi futballcsapatának felkészülése az első héten. A kaposváriak a múlt hétfőn álltak munkába, és a Prukner László vezette szakmai stáb a felmérések után már edzéseket is vezényelt a fiúknak. A korábbi sérültek közül Waltner és Hegedűs bekapcsolódott a munkába, a kapus Posza Zsolt térdét viszont meg kellett műteni, és ugyancsak orvosi beavatkozás vár a fiatal védőre, Major Ádámra. 

Személyi változások az utánpótlás szakmai stábjában

Hétfőn kezdték meg a szakmai munkát az Akadémia csapatai. Az első héten már jelentős változásokról számolhatunk be.Szabó Zsolt a jövőben a Kozármisleny NB2-es felnőtt csapatának szakmai munkájáért felel majd, így az U-17-es csapat vezetőedzői posztján Deákvári Antalt köszönthetjük, UEFA A licences edzőt egykori Nb1-es labdarúgót. Többek között a Debrecen illetve a Kaposvári Rákóczi egykori játékosa volt.

Másik jelentős változás kapusedzői poszton történt.Tóth József UEFA B licences edzővel nyílik lehetőség kapusaink tehetségének gondozására.Tapasztalatait egykor a Kispest Honvéd és a ZTE csapataiban szerezte több mint 100 NB1-es mérkőzéssel a háta mögött.

Visszatérhet a tavasz játékosa Kaposvárra

Távozókról még nincs hír, egy érkezőről azonban már hallani a Kaposvári Rákóczi FC háza táján. A svájci AFC Lugano együttesétől egyszer már kölcsönvett Aaron Addo Dankwah visszatérhet a zöld-fehérekhez.

Munkába állt a Rákóczi

Hétfőn délután megkezdte a téli felkészülést a Rákóczi futballcsapata. Az NB I nyolcadik helyén álló kaposváriakra két hónap kemény munka vár, és a remények szerint sikerül majd tartalommal megtölteni az előttünk álló időszakot. A játékoskeretben nem várhatóak lényeges változások, Prukner László vezetőedző pedig szeretne előrelépni a társasággal a tavaszi folytatásban.

Megszületett Waltner Róbert kisfia

Remek hírt kaptunk, január másodikán tovább bővült a Rákóczi család#!# megszületett a kaposvári együttes válogatott csatára, Waltner Róbert kisfia. Waltner Rolf szerdán 16 óra 25 perckor, 52 centisen és 3240 grammal érkezett meg, az anyuka és a baba egyaránt egészséges.

Hétfőn áll munkába a Rákóczi futballcsapata

A több mint egy hónapos téli pihenő után január 7-én, hétfőn áll újra munkába a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. A 17. forduló után a nyolcadik helyen álló együttes tagjaira nyolc hét kemény munka vár, és a remények szerint ebben az évben is sikerül majd eljutni külföldre edzőtáborozni. A zöld-fehérek március másodikán, a listavezető Győr ellen játsszák majd első tavaszi bajnoki mérkőzésüket.

Szilveszteri Torna Nagybajomban

Két ünnep között december 28-30-a között rendezték meg Nagybajomban a hagyományos Szilveszter Kupát.

Akadémiánk két korosztállyal képviseltette magát.

Az első napon az U-11-es korosztály a 2002-ben születettek mérkőztek meg. 8 csapat közül a 2.helyet szerezték meg Petrók Viktor tanítványai.Különdíjat pedig Hornung Iván vehetett át mint a torna legjobb játékosa. Gratulálunk!

A követekző eredmények születtek#!#

Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Szentlőrinc 1#!#0

Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Kutas 3#!#0

Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Szigetvár 1#!#1

Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Marcali 1#!#0

A torna második napján az U-13-as korosztály küzdelmeivel folytatódtak. Remek teljesítménnyel minden mérkőzését a 2000-ben születettek megnyertek.Ezzel megszerezve az első helyet.

Természetesen a torna gólkirálya címet a Bene Akadémia játékosa Szabó Ákos kapta aki 8 gólig jutott. A torna legjobb játékosa Simon Róbert lett aki szintén a Bene Akadémia játékosa de ez alkalommal Kadarkút szineiben szerezte e különdíat.Gratulálunk

A tornával kapcsolatos hír hogy Petrók Viktór csapata kettő új játékost is szerepeltetett,Szabó Gergő illetve Kuti István személyében akik gólokkal mutatkoztak be.

A torna eredményei#!#

Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-ZMSE 4#!#1

Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Nagybajom 2#!#0

Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Nagyatád 4#!#2

Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Kadarkút 3#!#0

GRATULÁLUNK!

Főnix Kupa

 18 csapat részvételével rendezték meg a Főnix Kupát Székesfehérváron a 2005 – ös korosztály számára.

A tornán a következő eredmények születtek#!#
Budatétény – Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 1-0
ASI Dinamó(Horvát) – Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 2-3 gólszerző#!#Kiss- Fónai Máté, Pintér Máté(2)
Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia- Grund FC. 1-4 gólszerző#!#Pintér M.
Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia – PMFC 1-4 gólszerző#!#Pintér M.
Ballay Péter edző#!# A torna nagyon hasznos volt a gyerekek fejlődése szempontjából,az eredmények nem tükrözik hűen a mutatott játékot.Láthattuk,hogy hol tartunk a kiválasztásban és a képzésben,sok tapasztalatot szereztünk,melyet a későbbiekben hasznosíthatunk.
A tornán kiemelkedőt nyújtott Pintér Máté, Kiss-Fónai Máté,valamint Zarka Márton,de a többiek is azt nyújtották ami elvárható volt tőlük.

Évzáró Ünnepség az Akadémiának

 

Együtt ünnepelt a Rákóczi család#!# az utánpótlás csapatok és az NB I-es felnőtt együttes részvételével rendezték meg a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia hagyományos évzáróját az Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola aulájában. A köszöntők után különdíjat kaptak azok a fiatal futballisták, akik kiemelkedően teljesítettek a 2012-es évben.

– Számomra az a fontos, hogy ugyanaz legyen a jellemző minden egyes csapatunknál, amely pályára lép, ami az első csapat filozófiája#!# küzdelmes, hajtós, szerethető csapat legyen. Ez nagyon sokat jelent a futballban.

Ezzel a gondolattal köszöntötte a megjelenteket a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke, Horváth Miklós. Az NB I-es felnőttcsapat őszi szereplése jó példa lehet a fiataloknak is#!# a saját nevelésű játékosok is bekerülhetnek a keretbe, és sikeresek lehetnek.
Kaposvár polgármestere szerint a Bene akadémián a szakmai és az anyagi feltételek is adottak ehhez.
– Ez az egyesület meg tudja teremteni azt, hogy van feljebb, vagyis abban a korosztályban, ahol önök futballoznak és tanulnak, van lehetőség az előrébb jutásra, méghozzá a nemzeti bajnokság első osztályában. Minden városnak ez lehet az igazi ereje – fogalmazott Szita Károly.
A több mint kétszáz főt számláló Rákóczi-utánpótlás felemás évet zárt, de szép sikereket is elért. Az ünnepségen az U12-estől az U19-es együttesig három-három labdarúgó kapott különdíjat idei teljesítménye elismeréseként. Az U19-es együttes kapusa, Rusák Edvárd három elismerést is átvehetett.
A díjazottak#!#
U12 (edző#!# Horváth Miklós)
Gólkirály#!# Simon Róbert
Legjobb játékos#!# Török Balázs
Legszorgalmasabb játékos#!# Szőllősi László
U13 (edző#!# Petrók Viktor)
Gólkirály#!# Szabó Ákos
Legjobb játékos#!# Király Olivér
Legszorgalmasabb játékos#!# Tamás Szabolcs
U14 (edző#!# Bruncvig Róbert)
Gólkirály#!# Wolf Dániel
Legjobb játékos#!# Balogh Szabolcs
Legszorgalmasabb játékos#!# Handa Dominik
U15 (edző#!# Konrád László)
Gólkirály#!# Horváth Ferenc
Legjobb játékos#!# Jasek Attila
Legszorgalmasabb játékos#!# Keszthelyi Bence
U16 (edző#!# Richter Sándor)
Gólkirály#!# Vajda Roland
Legjobb játékos#!# Kondor Kristóf
Legszorgalmasabb játékos#!# Király Ákos
U17 (edző#!# Szabó Zsolt)
Gólkirály#!# Gyepes Péter
Legjobb játékos#!# Molnár Patrik
Legszorgalmasabb játékos#!# Kereszturi Balázs
U18 (edző#!# Horváth Zoltán)
Gólkirály#!# Kovács Bence
Legjobb játékos#!# Ács-Gergely Gábor
Legszorgalmasabb játékos#!# Kiss Konrád
U19 (edző#!# Palaczky János)
Gólkirály#!# Hampuk Ádám
Legjobb játékos#!# Rusák Edvárd
Legszorgalmasabb játékos#!# Nádori Martin
Gólkirály#!# Simon Róbert (U12) 17 gól
Legjobb kapus#!# Rusák Edvárd (U19)
Legjobb védő#!# Hadaró Valentin (U19)
Legjobb középpályás#!# Nagy Krisztián (U19)
Legjobb támadó#!# Vajda Roland (U16)
Jó tanuló-jó sportoló#!# Nagy Krisztián (U19)
Kiss Ernő és Orosz Ferenc különdíjai a legfiatalabb és a legidősebb korosztály játékosainak#!#
Palkovics Tamás (U12)
Rusák Edvárd (U19)

Fő támogatók



Támogatók

Médiapartnereink