Új mezben az élvonalban
Az OTP Bank Liga NB I. következő bajnoki kiírásában teljesen megújult mezben lép majd pályára csapatunk. A SPORT36 és klubunk ugyanis mindkét fél számára előnyös megállapodást kötött.
Az OTP Bank Liga NB I. következő bajnoki kiírásában teljesen megújult mezben lép majd pályára csapatunk. A SPORT36 és klubunk ugyanis mindkét fél számára előnyös megállapodást kötött.
Értesítjük a szurkolóinak, hogy 2019. augusztus 1-től kaphatóak a Kaposvári Rákóczi FC 2019/2020-as bajnoki szezonjára érvényes bérletek.
Andriy Yakymiv személyében fiatal ukrán középpályást igazolt csapatunk. A 22 esztendős játékos egy plusz két évre szóló megállapodást írt alá első osztályú klubunkkal.
Mint már arról beszámoltunk csapatunk a MOL Fehérvár FC ellen kezdi az OTP Bank Liga NB I. 2019/2020-as bajnoki kiírását. A vasárnap 18 órakor kezdődő találkozó előtt pár hasznos információt szeretnénk megosztani szurkolóinkkal.
Együttesünknél folytatja pályafutását a szlovén utánpótlás-válogatott Matej Poplatnik. A center legutóbb az indiai első osztályú Kerala Blasters FC csapatát erősítette.
A Kaposvári Rákóczi FC Baráti Köre szurkolói buszt indít Székesfehérvárra a csapat első bajnoki mérkőzésére.
Az NB III. Közép csoportjában szereplő PMFC csapatához szerződött Godzsajev-Telmán Rabil Ogli.
A harmadosztályú Pápa ellen vívta a bajnoki küzdelmek előtti utolsó edzőmérkőzését csapatunk. A szombati edzőmérkőzés együttesünk magabiztos sikerét hozta.
A harmadosztályú Pápai Perutz FC ellen vívja utolsó felkészülési találkozóját együttesünk. A szombaton 11 órakor kezdődő mérkőzés lesz a bajnoki főpróba mindkét fél számára, melyet ingyenesen tekinthetnek meg a szurkolók.
Távozik együttesünk legrutinosabb labdarúgója, Rajczi Péter. A 38 éves, korábbi magyar válogatott és NB I-es gólkirály a harmadosztályú III. kerületi TVE csapatánál folytatja pályafutását.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a 2019-2020. évi OTP Bank Liga NB I. labdarúgó-bajnokság első két fordulójának pontos menetrendjét. Az élvonalbeli fordulók játéknapja továbbra is a szombat lesz, azonban az Európa-Ligában érdekelt együttesek mérkőzései vasárnapra kerülnek át.
A Szombathelyi Haladás otthonában vívta hatodik előszezonbéli mérkőzését csapatunk. Az első félidőben Szakály Attila révén szerzett vezetést együttesünk, de az utolsó percekben fordítottak a hazaiak.
Nagy János újabb két évre szóló szerződést kötött klubunkkal, míg a Lakatos Gergő máshol folytatja pályafutását. Nagy János is meghosszabbította szerződését az NB I-be jutott együttesünkkel. A több poszton is bevethető labdarúgó három éve érkezett Kaposvárra a szintén Somogy megyei BFC Siófoktól. Az újpesti nevelésű labdarúgó eddig 73 bajnoki és hat Magyar Kupa mérkőzésen öltötte magára csapatunk mezét, s részese volt a harmad-, illetve a másodosztályból való feljutásnak is. Ezekhez a sikerekhez pedig nagyban hozzájárult teljesítményével és góljaival. A 26 éves játékos a napokban újabb két évvel hosszabbította meg szerződését. Nagy János az Újpest csapatában eddig tizenhárom élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, melyet a következő szezonban tovább növelhet. – Remélem, hogy az első osztályban is jól szerepelünk majd és sikerül megmutatnunk, hogy mire vagyunk képesek – mondta Nagy János. – Örülök neki, hogy részese lehettem az elmúlt évek sikereinek, és annak, hogy a társaimmal közösen élhettem meg, hogy a Kaposvár újra az NB I.-ben szerepelhet. Mint arról már korábban beszámoltunk Tömösvári Bálint még egy évig együttesünknél marad. A Budapest Honvéd kölcsönjátékosa is nagy szerepet játszott abban, hogy együttesünk feljutott a legmagasabb osztályba. – Örülök annak, hogy kaptam egy lehetőséget arra, hogy újra az NB I-ben játszhatok – fogalmazott Tömösvári Bálint. – A következő szezonban szeretném bizonyítani, hogy az első osztályban is megállom a helyemet. Egy csapatként dolgoztunk meg a feljutásért, örülök, annak is, hogy a keret magja együtt maradt, hiszen ez lehet az erősségünk a következő szezonban. Máshol folytatja pályafutását Lakatos Gergő. A játékos öt éve csatlakozott az akkor a másodosztályban szereplő csapatunkhoz. A kőkemény belső védő egyike volt azon kevés labdarúgónak, aki a másodosztályból való kiesés után sem hagyta el csapatunkat, és a Somogy megyei első osztály, valamint az Ibrány elleni osztályozó után az NB III. megnyerésében és az NB II-ből való feljutásban is fontos szerepet játszott. (Ezt rajta kívül még Nagy Krisztián és Hadaró Valentin mondhatja el magáról.) A labdarúgó a legutóbbi bajnoki évadban már csak hat (három bajnoki és ugyancsak három Magyar Kupa) mérkőzésen lépett pályára. Az elmúlt szezonokban viszont a csapat meghatározó tagja volt, akire bármikor lehetett számítani. A jelenleg 26 éves játékos nem véletlenül húzta magára a Rákóczi zöld-fehér mezét 121 tétmérkőzés során, melyeken 18 alkalommal volt eredményes. Lakatos Gergőnek további sikeres pályafutást kívánunk!
Az első osztályból kieső Szombathelyi Haladás otthonában vívja hatodik nyári felkészülési mérkőzését az élvonalba feljutó együttesünk.
A szintén első osztályú Kisvárda Master Good ellen vívta ötödik felkészülési mérkőzését csapatunk. A fővárosban lejátszott találkozón remekül helyt állt csapatunk, még akkor is, amikor a fiatal labdarúgóink voltak pályán.
Budapesten lép pályára együttesünk a szintén első osztályú Kisvárda Master Good ellen. A szerdán 17 órakor kezdődő találkozónak a Fővárosi Vízművek Sporttelepe ad majd otthont.
Újabb rutinos labdarúgóval erősítette meg keretét együttesünk, hiszen Aljosa Vojnovic is Kaposváron folytatja pályafutását. További hír, hogy Tömösvári Bálint még egy évig biztosan marad, Herzsenyák Áron viszont távozik.
Gólnélküli döntetlent játszott felkészülési mérkőzésen csapatunk a másodosztályú Soroksár SC ellen.
Hazai környezetben vívja majd negyedik nyári előkészületi találkozóját csapatunk. Az ellenfél a Merkantil Bank Liga NB II-ben érdekelt Soroksár SC lesz.
Vereséget szenvedett a horvát első osztályra készülő HNK Gorica otthonában csaptunk. A hazaiak az első félidőben döntötték el a mérkőzést.