Nigériából, Csurgón és Nagyberkin át a Rákócziba

Nem késik, ami jó jel. Reméljük így érkezik majd a beadásokra, vagy ő maga ível pontosan a társakhoz, a kapu elé. Az interjú elején mind a ketten picit feszültebbek vagyunk. Az én mentségem#!# nigériai emberrel még sohasem beszélgettem. Egejuru Godslove (Egedzsuru Gádszláv) Ukwuoma egyébként mindent megért magyarul, és kicsit törve ugyan, de majdnem mindent ki is tud fejezni választott hazája nyelvén.

Hegedűs Dávid térde nem bírja a terhelést

Már második hete tart a Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgó csapatának felkészülése, a napi két tréninggel tarkított programot pedig a jövő héttől már edzőmérkőzések is színesítik.

Rendhagyó testnevelés óra a Gyakorlóban

Rendhegyó testnevelés órát tartottak kedd reggel a kaposvári Gyakorló iskolában, ahol a Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgó csapata vendégeskedett. A zsúfolásig megtelt tornacsarnokban, amolyan bemelegítésként előbb a zöld-fehérek egymás közti játékát figyelhették a tanulók, majd kezdetét vette az éles meccssorozat. A 2/C osztály a Milinte Árpád, Petrók Viktor, Zahorecz Krisztián, Nemanja Nikolics négyessel vette fel a küzdelmet, míg a 3/B a Kovács Zoltán, Maróti Béla, Balázs Benjámin, Farkas Zoltán összetételű gárdával mérkőzött.

Kemény munkában a Rákóczi

Második hete tart a felkészülés kedvenc zöld-fehér együttesünknél. Ez, az a bizonyos idő, amikor igazából senki sem cserélne a focistákkal#!# kemény dolgok történnek velük. Sérültek és egészségesek, kapusok és mezőnyjátékosok, edzők. Övék a főszerep.

Jovánczai keresi a visszautat

Jovánczai Zoltán egykor a Rákóczi egyik legjobbja volt, az utánpótlás-válogatottban szerepelt, és talán egy jó külföldi szerződésről álmodott. A csatár ma egy rosszul sikerült budapesti és kaposvári időszakot követően csapatot keres magának. A 25 éves játékos még bőven érez magában erőt, tudja, hogy van visszaút, de azt nem, hogy mit hoz számára a jövő – írja az nb1.hu

Felméréssel kezdték az új évet

A hó egyelőre még nem, a Rákóczi játékosai azonban szép lassan szállingóztak hétfő délután, hiszen a zöld-fehér labdarúgóknak fél háromkor tulajdonképpen megkezdődött a tavaszi szezon, pontosabban az arra való felkészülés.

Pintér megúszott egy házomlást

Harminc négyzetméternyi szigetelést bontott le szombat este a vihar Kaposvárott, személyi sérülés nem történt, azonban egy autó alaposan megrongálódott. Mint utóbb kiderült, a károsodást szenvedő személygépjármű tulajdonosa a Rákóczi volt játékosa, a legutóbb a Paks csapatában futballozó Pintér Attila – írja az nb1.hu.

Godslove a Rákócziban folytatja

Egejuru Godslove a Rákócziban folytatja pályafutását. A 23 éves nigériai csatár Nagyberkiből tette át székhelyét Kaposvárra.

Balázs Benjámin remek őszt zárt

Néhány hónappal ezelőtt még csak az igazán elvakult Rákóczi-szurkolók ismerték Balázs Benjámin nevét, aki aztán az ősz során egyre több lehetőséget kapott a zöld-fehéreknél, mellyel élt is a fiatal labdarúgó.

Nemanja Nikolic évzáró interjúja a Magyar Szóban

Nemanja Nikolić a 2007/2008-as idényben tizenkét mérkőzésen lépett pályára a Kaposvár színeiben a magyar NB I-ben, s négyszer volt eredményes, a 2008/2009-es szezonban pedig huszonkét találkozón játszott, s tizenhat gólt lőtt. A nemrég véget ért őszi idény során tizenöt mérkőzésen szerepelt, és tíz gólig jutott.

Teremben is nyerő a Rákóczi

Közös focival és sorversennyel zárta az esztendőt a Kaposvár három kiemelt labdajátékcsapata. A Diamant Kaposvár, a Kaposvári KK és a Kaposvári Rákóczi FC teremfociban és sorversenyekben mérte össze erejét a városi sportcsarnokban közel háromszáz néző előtt.

Békés, boldog karácsonyt!

Békés, boldog karácsonyt és labdarúgósikerekben gazdag új esztendőt kívánunk a Rákóczi nagy családja valamennyi tagjának!

“Hazai csapat” a Rákóczi II.

Egy, az NB III listavezetője elleni hazai vereséggel fejeződött be a minap a Kaposvári Rákóczi FC II. őszi idénye. A Baja, pályája használhatatlansága miatt kérte a pályaválasztói jog felcserélését, s magabiztosan, végig nagyobb erőt képviselve győzte le 4-0-ra a Rákóczi együttesét. A kaposvári gárda így, „félidőben” 13 lejátszott mérkőzés után, a 7. helyen áll a 14 csapatot számláló Dráva csoportban.

Nem sikerült megállítani a Baját

Az őszi idény zárómeccsén a fiatal kaposváriak a mezőnyben helyenként ügyesen adogattak, ám kapura csak a listavezető Baja jelentett veszélyt, s nyert megérdemelten.

Nemcsak a Rákóczi, Prukner mester is jól helytállt

A várakozáson felül teljesített az őszi szezonban, így 22 ponttal a nyolcadik helyen áll a tabellán a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. A somogyiak a remek rajt után egy nagyobb hullámvölgybe kerültek, a hajrá azonban ragyogóan sikerült. A fiúk a magára találó Nemanja Nikolics vezérletével utolsó öt mérkőzésükön 13 pontot gyűjtöttek, amivel stabilizálták helyüket a középmezőnyben. Az elmúlt hónapokról a csapat vezetőedzőjét, Prukner Lászlót faggattuk, aki elmondta véleményét a megvesztegetési ügyről is.

Ünnepelt a Rákóczi család

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megtartotta évzáró estjét a kaposvári utánpótlás-egyesület, azaz a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium látta vendégül a Kaposvári Rákóczi FC utánpótlás csapatait és persze a felnőtt együttest. Volt mit ünnepelni, hiszen a nyolc utánpótlás korosztályból a maximális létszám, azaz négy gárda a kiemelt bajnokságban szerepel, s a zöld-fehérek első csapata is jól teljesített az ősz során.

Kaposváron lesz az NB III őszi zárómeccse a listavezető Baja ellen

Baja helyett Kaposváron lesz az NB III Dráva csoportjában még egyetlen hátralévő őszi mérkőzés. A 12. fordulóból elmaradt Baja – Rákóczi FC II. találkozó pályaválasztói jogát a bajaiak kérésére cserélte fel a két csapat, a Duna-partiak pályájának használhatatlansága miatt. A találkozót szombaton 13 órai kezdettel a Cseri úti műfüves pályán játsszák. Bizonyára sokan lesznek kíváncsiak az eddig még százszázalékos bajaiak vendégjátékára.

Vereséggel zárta az őszi Liga Kupát a Rákóczi

Vereséggel zárta a Liga Kupa őszi sorozatát a Rákóczi. A házigazda Zalaegerszeg már a mérkőzés negyedik percében kétgólos előnyt szerzett, s bár Markovic a második félidő elején szépített, az újabb zalai gól eldöntötte a találkozó sorsát.

Fő támogatók










Médiapartnereink