Waltner Róbert visszatér

Visszatér a Kaposvári Rákóczihoz Waltner Róbert. A 34 esztendős saját nevelésű csatár 1997-ben az NB II-es csapatunkból igazolt a Videotonhoz, azóta számos klubnál megfordult. A legutóbbi három esztendőben az osztrák Mattersburg együttesét erősítette, ahol a szezon végén lejárt a szerződése.

Horvát, izraeli és cseh csapatok ellen készül a Rákóczi

Összeállt a Kaposvári Rákóczi NB I-es labdarúgócsapatának felkészülési programja. Az együttes hét előkészületi mérkőzést biztosan vív majd a bajnoki rajtig, és ahogy Prukner László vezetőedző korábban fogalmazott#!# a fiúk idegenben lépnek majd pályára, és zömmel erős külföldi gárdák ellen gyakorolhatnak.

Horváth Tamás a hónap sportolója Somogyban

A Somogy Megyei Közgyűlés és a Somogy Megyei Sportszövetség hagyományos választásán, a felnőtt férfi kategóriában a Kaposvári Rákóczi NB I-es labdarúgócsapatának saját nevelésű játékosa, Horváth Tamás érdemelte ki a május legjobb somogyi sportolója címet.

Elfogadták a Rákóczi II. nevezését, irány az NB II!

A labdarúgó NB II. nyugati csoportjában szerepelhet a következő bajnoki évadban a Kaposvári Rákóczi II. csapata. A zöld-fehérek egész éves remek teljesítményüknek köszönhetően szerezték meg a bajnoki címet az NB III Dráva-csoportjában, az MLSz versenybizottsága pedig elfogadta a klub nevezését. 

A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia edzői

 

MLSZ-Bozsik Program, Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia régiós tehetségeink scoutingja (felderítője)#!# Major Gábor

Szakmai igazgató#!# Botos Antal UEFA Pro licence

Utánpótlás technikai vezetők#!# Köves Roland, Varga Gyula

U-19 (1994.) vezetőedző#!# Palaczki János (volt magyar labdarúgó válogatott) UEFA A licence

U-18 (1995.) vezetőedző#!# Miovecz Zoltán UEFA A licence

U-17 (1996.) vezetőedző#!# Szabó Zsolt (PMFC volt NB1-es játékosa  ) UEFA A licence

U-16 (1997.) vezetőedző#!# Richter Sándor UEFA A licence

U-15 (1998.) vezetőedző#!# Konrád László UEFA A licence

U-14 (1999.) vezetőedző#!# Bruncvig Róbert UEFA B licence

U-13 (2000.) vezetőedző#!# Petrók Viktor UEFA B licence

U-12 (2001.) vezetőedző#!# Horváth Miklós UEFA B licence

 

Kis-korcsoport

Kis-korcsoportos vezető#!# Konrád László UEFA A licence

U-11 (2002.) vezetőedző#!# Richter Sándor UEFA A licence

U-10 (2003.) vezetőedző#!# Petrók Viktor UEFA B licence

U-9 (2004.) vezetőedző#!# Tolnai Sándor

U-8 (2005.) vezetőedző#!# Köves Roland

Óvodás-korcsoport

U-7 (2006.) edző#!# Pfeifer Bence

U-6 (2007.) edző#!# Kulcsár Attila

U-5 (2008.) edző#!# Ballay Péter

Minden óvodás korcsoport edzésén mind három ezdő részt vesz.

Első edzések időpontjai

Időpontja#!# 2012. július 12-13.

Helyszín#!# Kaposvár, Cseri u. 6.

U-12, U-14#!# 8.00

U-13, U-15#!# 10.00

U-16, U-18#!# 14.00

U-17, U-19#!# 16.00

Intersport Youth Football Festival

Az Intersport Youth Football Festival ismét megrendezésre kerül 2012. július 15-21. között Kaposváron. A sporteseményen kb. kétszász csapat indul, a világ minden tájáról. A nagyszabású labdarúgó fesztiválon a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia valamennyi korcsopotja is részt vesz. Minden kedves érdeklődőt és szurkolót szeretettel várunk!

Képek forrása#!#http://youthfootballfestival.org

Grumicot vinné a Pécs

Miroslav Grumicra szemet vetett a Pécsi MFC futballcsapata. A Kaposvári Rákóczi támadója eredményes tavaszt zárt, így nem véletlenül látná szívesen a soraiban a baranyai együttes.

Graszl Károly törökországi próbajátékon

A Kaposvári Rákóczi labdarúgói a soproni edzőtábor után a hétfői napot pihenéssel töltik, a klubirodából azonban ezen a napon is érkeztek friss információk.

Hasznos volt a soproni edzőtábor

Szerdától vasárnapig Sopronban edzőtáboroztak a Kaposvári Rákóczi NB I-es labdarúgói. Prukner László vezetőedző szerint a csapatépítéssel egybekötött futótréningek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

U-19 rájátszás IV. forduló

Budaörsi SC – Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U-19 1#!#4 félidő#!#1#!#1

Összeállítások#!# Budaörsi SC#!# Herjeczki-Seregi,Gáspár,Sajbán,Gubán-Farsang,Vattamányi,Sajbán M.,Herczeg-Kabelik,Brkic vezetőedző#!#Tóth Csaba 

BFLA#!# Rusák-Szolomayer,Szenászna,Kolumbán,Kiss-Hadaró,Tulok,Lőrincz,Hampuk-Böjte,Horváth

Gólszerzők#!#Farsang (öngól),Vattamányi, illetve Horváth,Kirchner,Prukner

Gratulálunk a csapatnak az I. osztályba jutásért!!!

Kettős győzelemmel jutott az NB I-be az U19

Ősztől újra a legjobbak között szerepel a Kaposvári Rákóczi BFLA U19-es (és vele együtt az U 17-es) csapata. A rájátszás harmadik fordulójában a Budaörsi SC volt az ellenfél, amelyet hazai pályán és idegenben is egyaránt 4-1-re sikerült legyőzni.

U-19 rájátszás III. forduló

Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U-19 – Budaörsi SC 4#!#1 félidő#!#2#!#0

Összeállítások#!# BFLA#!# Rusák-Szolomayer,Kolumbán,Kiss,Hadaró-Tulok,Hampuk,Kirchner,Böjte-Horváth,Vaszilkó vezetőedző#!#Botos Antal edző#!#Pusztai László edző#!#Miovecz Zoltán

Budaörsi SC#!# Kajdy-Seregi,Matuza,Sajbán,Gubán-Farsang,Vattamány,Sajbán M.,Herczeg-Kabelik,Brkic vezetőedző#!#Tóth Csaba

Gólszerzők#!#Kirchner,Böjte,Horváth 2, illetve Brkic

Edzőtáborban a Rákóczi, Zsók Pakson folytatja

Sopronban edzőtáborozik a héten a Kaposvári Rákóczi. A csapat a város legnagyobb szállodájában a Hotel Sziesztában vendégeskedik, kihasználva annak remek adottságait. Mai hír még, hogy Zsók József váratlanul bejelentette, hogy nem fogadja el a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát, és Pakson kívánja folytatni pályafutását.

Tárgyalás Addo és Bebeto ügyében

Folynak a megbeszélések Addo és Bebeto ügyében, akiknek a szezon végén lejárt a kölcsönadási szerződésük. A svájci Luganoban szereplő két afrikai játékos képviselőivel egyeztetett Illés János, a Rákóczi ügyvezetője, és abban maradtak, hogy a jövő héten folytatják a tárgyalásokat. Így van esély arra, hogy valamelyiküket vagy akár mindkét játékost újra láthassuk Kaposváron.

Oláh és Waltner is az öltözőben

Csaknem harminc játékos jelentkezett edzésre a nyári felkészülés első napján a Kaposvári Rákóczinál. A csapat vezetőedzője, Prukner László délelőtt egy rövid megbeszélés keretében vázolta elképzeléseit a labdarúgóknak, délután pedig már edzést is vezényelt nekik.

Egy lépéssel közelebb az élvonalhoz az U19

Fordulatos mérkőzésen sikerült kiharcolnia a győzelmet a kaposvári fiataloknak a labdarúgó U19-es bajnokság rájátszásában. A fiúk hátrányból fordítva verték meg a Paksot. A százhúsz perces találkozó után így a Rákóczi BFLA  jutott a következő fordulóba, ahol a Budaörs ellen harcolhatja ki az I. osztálybeli tagságot.

Bajnok az NB III-as csapatunk!

A Kaposvári Rákóczi FC második számú együttese Balatonlellén aratott 2-1-es sikerével megnyerte az NB III-as bajnokság Dráva-csoportjának 2011/2012-es küzdelmeit. A két kaposvári gólt Kovács Olivér és Katona György szerezte. 

Bajnok a Rákóczi II., továbbjutott az U19!

Balatonlellén győzött 2-1-re, ezzel megnyerte az NB III Dráva-csoportját a Kaposvári Rákóczi FC II. csapata. A Rákóczi góljait Kovács Olivér és Katona György szerezték. Az U19-es II. osztályú bajnokság rájátszásban a Kaposvári Rákóczi BFLA együttese hosszabbításban 2-1-re verte a Paksot, és továbbjutott a következő fordulóba, ahol a Budaörssel játszik majd az I. osztályba jutásért. Részletek hamarosan.

U-19 Rájátszás

1. forduló

Paksi FC-Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 1#!#1 félidő#!# 1#!#1

Összeállítások#!# Paksi FC#!# Máté-Kuti,Lakatos,Kollarics,Varga-Szekszárdi,Kvanduk,Horváth,Fekete-Bata,Kovács vezetőedző#!#Osztermayer Gábor edző#!#Hornyák László technikai vezető#!#Karszt József

BFLA#!# Rusák-Szolomayer,Kolumbán,Kiss,Hadaró-Tulok,Garai,Kirchner,Hampuk-Böjte,Horváth vezetőedző#!#Pusztai László edző#!#Miovecz Zoltán technikai vezető#!#Takács Róbert

Gólszerzők#!# Fekete, illetve Horváth

2. forduló

Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Paksi FC 2#!#1 félidő#!# 1#!#1

BFLA#!# Rusák-Szolomayer,Kolumbán,Kiss,Szenászna-Tulok,Hadaró,Kirchner,Böjte-Weimann,Horváth vezetőedző#!#Botos Antal edző#!#Pusztai László edző#!#Miovecz Zoltán technikai vezető#!#Takács Róbert

Paksi FC#!# Máté-Kuti,Lakatos,Kollarics,Horváth-Szekszárdi.Kvanduk,Fekete,Hahn-Bata,Kovács Vezetőedző#!#Osztermayer Gábor edző#!#Hornyák József technikai vezető#!#Karszt József 

Gólszerzők#!#Hampuk, illetve Lakatos,Szekszárdi

 

Fő támogatók








Médiapartnereink