Élre állt a Waltner-csapat!
Csonka fordulón vannak túl utánpótlás csapataink, mindössze három meccsre került sor a hétvégén. Elmaradt az U17 és az U16 nyíregyházi fellépése, mert csapatainkat vírusos fertőzés sújtotta, így nem lett volna elegendő hadra fogható játékosunk. Az U15-ös és az U14-es gárdánk az MTK-t látta vendégül, de a fővárosi kék-fehérek sajnos túl erős ellenfélnek bizonyultak számunkra, így kettős vereség lett a vége. Győzött viszont a Szolnok ellen az U19-es együttes, immáron harmadik sikerét szerezve az eddigi négy fordulóban. Waltner Róbert csapata tíz megszerzett pontjával a tabella élére állt.
Hiába a gyors gól, vereség Érden
Jól indult a rangadó, mégis pont nélkül maradt csapatunk az éllovas Érdi VSE otthonában az NB III Nyugati csoportjának hetedik fordulójának rangadóján. A mieink gyorsan vezetést szereztek Kertész találatával, de a szünetig fordítani tudtak a hazaiak. A találkozót végül kilenc emberrel fejeztük be,
Nyerni szeretnénk Érden is
Szombaton 16 órakor indul útjára a labda az Érd – Rákóczi NB III-as rangadón. Csapatunk nem csak veretlensége megőrzésére törekszik a hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt rangadóján#!# a fiúk szeretnék begyűjteni a három pontot az éllovas otthonában is.
A veretlenek csatája a forduló rangadója
Az NB III. Nyugati csoportjának két veretlen együttese, az éllovas Érd és a második helyen tanyázó Kaposvári Rákóczi vívja a hetedik forduló rangadóját szombaton 16 órától.
Öt meccsen hét pont a Videoton ellen
Valamennyi utánpótláscsapatunk a Videoton ellen lépett pályára a hétvégén. A mérleg két-két győzelem és vereség, egy döntetlen mellett. Három mérkőzést játszottunk Székesfehérváron, ahol mindkét sikerünk született. Az U15-öseink először gyűjtötték be a három pontot, a Waltner Róbert vezette legidősebb korosztály pedig újabb diadalával a tabella második helyére lépett fel. A hajrában mentett pontot az U17, elvesztette veretlenségét az U16, és továbbra is pont nélkül áll az U14-es gárdánk.
Hétig meg sem álltunk
Ismét győzött, és nem is akármilyen különbséggel a Rákóczi az NB III Nyugati csoportjában. Csapatunk a hatodik játéknapon a szebb napokat is megélt Tatabányát látta vendégül a stadionban, és 1-0-s félidő után 7-0-ra nyert.
Orsós Tamás Gábor ismét a válogatott keretében
Újraindult a Rákóczi TV!
A hosszúra nyúlt nyári pihenő után újraindult a Rákóczi TV! A Kapos Televízió egyik legnépszerűbb műsora ezután is kéthetente, péntekenként, csapatunk soros hazai bajnoki mérkőzése előtt jelentkezik majd 19 óra 30 perckor.
Győzelmi remények a Tatabánya ellen
Szombaton 16.30 órától már a hatodik bajnoki mérkőzését játssza együttesünk az NB III Nyugati csoportjában. A Rákóczi Stadionban a Tatabánya lesz az ellenfél, és a fiúk szeretnének három ponttal gazdagodni.
Megújul a Rákóczi Stadion!
Új korszak kezdődik a Rákóczi Stadion történetében. A kivitelezői szerződés aláírása után hivatalossá vált, hogy nettó 480 millió forintból ismét megújul a létesítmény. Modernizálják a klubépületet, teljesen befedik a lelátót, valamint kicserélik a világítótesteket is. Ezek mellett pedig környezetbarát gépészet kerül kialakításra.
Felemásan szerepelt az utánpótlás
Felemásra sikeredett nagypályás utánpótlás csapataink hétvégi szereplése. A másodosztályban szereplők veretlenek, az első osztályban játszók viszont pont nélkül maradtak. Az U19 simán győzött, az U17 vesztes állásból fordított, az U16 pedig az utolsó percben mentett pontot a gyirmótiak ellen. Élvonalbeli csapataink győri vendégszereplése félidőben még ígéretesnek látszott, de a második játékrész a házigazdáké volt.
Andráshidán folytatjuk
Az NB III-as pontvadászat ötödik fordulójában a Zala megyei Andráshidán lép pályára együttesünk. A találkozó szombaton 16 óra 30 perckor kezdődik.
Három pont Andráshidáról
Az ötödik fordulóban immár negyedik győzelmét ünnepelhette a Rákóczi az NB III Nyugati csoportjában. Csapatunk az első félidőben két góllal elhúzott, és az utolsó tizenöt perc izgalmai ellenére magabiztosan és megérdemelten szerezte meg a három bajnoki pontot.Jovánczai és Hujber egyaránt bevette a zalaiak kapuját, a legvégén pedig Pintér büntetőt hibázott.
Magyar Kupa#!# Kondorosra utazunk
A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a Magyar Kupa 6. fordulójának párosítását. A legjobb 64 közé jutásért a a Békés megyei I. osztályban szereplő Kondoros lesz a Rákóczi ellenfele. A mérkőzés tervezett időpontja szeptember 21. (szerda), a pályaválasztó a kondorosi gárda. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
Három új játékost igazolt a Rákóczi
Az átigazolási időszak utolsó napján három új játékos érkezett a Rákóczihoz. A 22 éves Kertész Tamás és a 25 esztendős Ludánszki Bence Debrecenből, a 24 éves Nagy János Siófokról igazolt Kaposvárra. Valamennyien szerepeltek már az NB I-ben is, és mindhármukkal kétéves szerződést kötött a klub.
Jól rajtoltak utánpótlás csapataink
Két győzelem, két döntetlen, egy vereség. Ez az öt – nagypályás bajnokságokban szereplő – utánpótlás együttesünk mérlege a hétvégi nyitófordulóban. A srácoknak idegenben ment jobban, az U17 és az U16 Pakson tudott nyerni. A hazai pályán szereplő csapatok közül 1-1-re végzett az U19 és az U15. U14-eseink sajnos vereséggel kezdték a szezont.
Hibátlan csapatok rangadója
Két olyan csapat találkozik egymással az NB III Nyugati csoportjának negyedik fordulójában, amely eddig hibátlan az új évadban. A Rákóczi és a Csorna egyaránt kilenc-kilenc pontot gyűjtött eddig. Szeretnénk, ha a mieink tudnák tovább folytatni a remek sorozatot. Kezdés szombaton 17 óra 30 perckor a Rákóczi Stadionban.
Döntetlen az újabb hazai rangadón
Három szép győzelem után döntetlennel folytattuk a bajnoki szereplést az NB III Nyugati csoportjában. Csapatunk a Csornával játszott rangadót a stadionban, és a vezetést ugyan megszereztük, de a vendégek a második félidő elején egyenlíteni tudtak.











