Tanulságos edzőmérkőzések

Továbbra is szorgalmasan készül a tavaszi szezonra a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. A zöld-fehérek kedden lejátszották első előkészületi mérkőzésüket, szombaton pedig ismét pályára lépnek.

Győzelemmel kezdtük a felkészülést

Győzelmet aratott első felkészülési mérkőzésén a Kaposvári Rákóczi. Az NB II-ben szereplő Paks II. csapata ellen Bőle Lukács távoli lövésével nyert a zöld-fehér gárda. 

Kulcsár Kornél Szombathelyen

Pont került a több hete húzódó történet végére#!# Kulcsár Kornél a Kaposvári Rákóczi futballcsapatától Szombathelyre igazolt. A két klub mindenben megegyezett egymással, a 20 esztendős középpályás pedig már el is utazott a Haladás együtteséhez, ahol orvosi vizsgálaton vett részt. Kulcsár a négy és fél évre szerződik a vasi zöld-fehérekhez.

Graszl Károly#!# izraeli próbajáték

Izraelben szerepel próbajátékon a Kaposvári Rákóczi FC védője, Graszl Károly. A játékost a Maccabi Petah Tikva teszteli ezen a héten.

Az a játékos fontos, aki minket választ

Két hete dolgoznak a Kaposvári Rákóczi labdarúgói. Az eddigi tapasztalatokról, a felkészülés további programjáról és a játékoskerettel kapcsolatos elképzelésekről Sisa Tibor vezetőedzőt faggattuk. 

Jawadtól elköszöntek, Mudresa is próbajátékon

Két Rákóczi-játékos is külföldi próbajátékon szerepel ezen a héten. Graszl Károlyt az izraeli élvonal sereghajtója, a Maccabi Petah Tikva teszteli, a szerb Petar Mudresa pedig Romániába utazott néhány napra. Friss hír az egyesület háza tájáról, hogy ma közös megegyezéssel szerződést bontottak Daniane Jawaddal, a marokkói-olasz állampolgárságú középpályás másfél év után távozik Kaposvárról.

Kemény munka a sikeres tavasz jegyében

Mozgalmas és egyben fárasztó hetet zárt a Rákóczi labdarúgócsapata#!# a kaposváriak az elmúlt napokban már teljes kerettel folytatták a felkészülést a tavaszi szezonra.

Fizetett a Vasas

A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas hivatalos közleményben tudatta, hogy rendezte tartozását a Kaposvári Rákóczi felé Farkas Zoltán ügyében. Az információt megerősítette Illés János ügyvezető is.

Tisztújító közgyűlés a Rákóczi FC-ben

Tisztújító közgyűlést tartott a Kaposvári Rákóczi FC. A megjelentek újabb három évre klubelnöknek választották Horváth Miklóst, a Magyar Cukor Zrt. vezérigazgató-helyettese, Hájos László pedig az egyesület alelnöki tisztét tölti be a jövőben.

Kulcsár-ügy#!# közeledtek az álláspontok

Még nem csaptak egymás markába a felek, de közeledtek az álláspontok Kulcsár Kornél átigazolása ügyében a Szombathelyi Haladás és a Kaposvári Rákóczi vezetői között.

Rusák Edvárd mától hivatalosan is magyar

Szabadkán, a magyar konzulátuson tette le ma az állampolgársági esküt Rusák Edvárd, a Kaposvári Rákóczi FC fiatal kapusa, akit ősszel az NB III-as, az U19-es és az U18-as csapat kapujában láthattak a szurkolók. A most 17 esztendős fiatalember 2009-ben Szerbiából, a vajdasági Zentáról érkezett Kaposvárra, és a kezdeti nehézségeket követően töretlen a fejlődése.

Kulcsár Kornélt vinné a Haladás

Ajánlatot tett Kulcsár Kornélért a Szombathelyi Haladás futballcsapatának vezetése. A Rákóczi fiatal középpályásának ügyében szerdán tárgyal a két klub vezetése.

Fiatal középpályást tesztel a Rákóczi

Hétfőtől teljes kerettel készül a tavaszi szezonra a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. A már ismert játékosokhoz egy új is csatlakozott, akinek a sorsa akár ezen a héten eldőlhet.

Elkezdte a Rákóczi

Csütörtökön délelőtt edzésbe állt a Kaposvári Rákóczi futballcsapata. A Sisa Tibor vezette szakmai stáb rögtön egy felmérésre vezényelte a társaságot, a hónap második felében pedig már előkészületi mérkőzést játszik az együttes. A játékoskeret összetétele még formálódik, de a tréner nem titkolja, szívesen látna a védelemben, a középpályán és a támadósorban is egy-egy meghatározó játékost.

Rajtra hangol a Rákóczi

Lassan vége a téli pihenőnek, csütörtökön munkába áll a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. Az elmúlt időszak történéseiről Illés János ügyvezető tájékoztatta honlapunkat.

Balázs Benjámin#!# Készen állok a légióskodásra

Balázs Benjámin ugyan sérülés miatt nem tudott játszani az első két fordulóban, de a hátralevő 15 bajnoki mindegyikén pályára lépett és 2 gól mellett 6 gólpasszt kiosztott. Az utánpótlás-válogatott labdarúgót korábban Olaszországból figyelték, és minden bizonnyal az ősszel sem kerülte el a teljesítménye a nyugati klubok figyelmét. A 21 éves szélsőtől az nb1.hu azt kérdezte#!# hogy készen áll-e arra, hogy légiósnak álljon?

Meccsnézés karácsonykor, csak az élvezet kedvéért

December elején téli pihenőre vonultak a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapatának tagjai. A zöld-fehérek vezetőedzője, Sisa Tibor Nógrád megyében él, így szezon közben nem lehet együtt eleget szeretteivel. A tréner emiatt is nagyon várta már a karácsonyi ünnepeket…

Visszavágott a Villanegra, másodikak a Rákóczis fiatalok

Kaposváron, a Táncsics Gimnáziumban folytatódott a téli teremlabdarúgó-tornák sorozata.  A hagyományos karácsony előtti Táncsics Kupán ezúttal húsz csapat állt rajthoz. A múlt heti keszthelyi tornához hasonlóan ezúttal is a Baross Szőnyeg és a Viilanegra csapatai játszották a döntőt, csak fordított végeredménnyel.

Fő támogatók










Médiapartnereink