Elmaradt a keddi edzőmérkőzés

Elmaradt a Kaposvári Rákóczi kedd délutánra tervezett előkészületi mérkőzése az olaszországi edzőtáborban. A csapat a sok beteg miatt nem tudott pályára lépni.

Szünet után feljavult a Rákóczi

Lejátszotta első olaszországi felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgó csapata, amely a visszafogottabb első félidei teljesítménye után a szünetet követően akár meg is fordíthatta volna a találkozót. A második játékrészben helyzetek sokaságát dolgozták ki a zöld-fehérek, ám több nagy lehetőség is kimaradt, Milan Peric pedig még a kapufát is eltalálta. 

Olaszországban a csapat

Megérkezett az olaszországi edzőtáborba a Kaposvári Rákóczi NB I-es labdarúgó csapata. A somogyiak az első felkészülési találkozójukat szombaton Ravenna városában játsszák. A szakmai stáb a talján túra idejére három előkészületi mérkőzést és minden napra edzést írt elő a csapatnak. Az utazókeretben két külföldi próbajátékos és a Debrecentől egy évre kölcsönvett Korhut és Kardos is helyet kapott. A zöld-fehérek február első szombatján térnek vissza Kaposvárra.

Zágrábban is nyert a Rákóczi

A horvát élvonalbeli bajnokság negyedik helyén álló Inter Zapresic vendége volt a Kaposvári Rákóczi FC, amely idei második felkészülési mérkőzését is sikerrel vette. A kaposváriak mindkét félidei csapata dicsérhető, és a kialakított helyzetek alapján is megérdemelt győzelmet aratott a Sisa-legénység. 

Győzött az U21-es válogatott Balázs Benjáminnal a kezdőben

U21-es válogatottunk kedden délután a Lombard Pápa elleni felkészülési mérkőzéssel zárta kétnapos telki edzőtáborát. Róth Antal szövetségi edző együttese gólnélküli első félidő után Balajti Ádám góljával 1-0-ra legyőzte az élvonalbeli együttest. A Rákóczi középpályása, Balázs Benjámin a kezdőcsapatban kapott helyet.

Horvátországban folytatjuk

Kedden újabb előkészületi mérkőzést játszik a Kaposvári Rákóczi futballcsapata. A zöld-fehérek 13 órakor Zágrábban lépnek pályára a horvát I. osztályú Inter Zapresic együttese ellen.

Balázs Benjámin az U21-es válogatottal készül

A Róth Antal szövetségi edző vezette U21-es válogatott jövő hét elején folytatja felkészülését az idén ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre. A keret tagjai hétfőn két edzésen vesznek részt Telkiben, majd kedden egy felkészülési mérkőzés zárja a programot. A keretben ott lesz Balázs Benjámin, a Kaposvári Rákóczi középpályása is.

Diákolimpiai bajnok az Építőipari!

Megismételte 2009-es nagy sikerét, és ismét országos diákolimpiai bajnoki címet szerzett a kaposvári Építő- és Faipari Szakképző iskola VI. korcsoportos teremlabdarúgó csapata. Major Gábor tanítványai – akiknek többsége a Rákóczi utánpótlásának tagja – a békéscsabai fináléban hódították el az aranyérmet.

Milan Peric négyszer köszönt be az Atádnak

Lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgó csapata, amley az NB III Dráva csoportjában szereplő Nagyatádi FC ellen gólnélküli első félidőt követően magabiztos győzelmet aratott. A hazaiaknál néhány tesztelésen lévő labdarúgó is pályára lépett, így a DVSC II-től érkező Kardos Norbert, az őssszel a Kozármislenyben játszó Kollega Krisztián, a Szekszárdon futballozó Kohány Gábor, valamint a portugál Andre Portulez.

Az egyetemi pályán lehet az első edzőmeccs

Kedvező időjárási körülmények esetén az előzetes elképzelésekkel ellentétben nem a Cseri úti műfüvön, hanem a Kaposvári Egyetem pályáján játssza idei első felkészülési mérkőzését a Rákóczi FC. A zöld-fehérek szombaton 13 órakor a Nagyatádi FC gárdáját látják vendégül.

Elbúcsúztatták Mathesz Imrét

Ma délután az Illovszky Rudolf Stadionban vettek végső búcsút Mathesz Imrétől szerettei, barátai, tisztelői és egykori játékostársai. Az egykori kitűnő labdarúgót végakaratának megfelelően a Vasas pályáján helyezték végső nyugalomra.

Megvan a tavaszi NB I-es menetrend

A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Monicomp Liga tavaszi szezonjának órára bontott menetrendjét. A Rákóczi február 26-án, szombaton 17.30 órakor kezd Újpesten, a találkozót a Sport TV közvetíti. A tervek szerint a 14 tavaszi meccs közül hetet sugároz majd valamelyik televíziós csatorna. A menetrend megtekinthető a Mérközések menüpontban.

Olasz edzőtáborba kapott meghívást a Rákóczi

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei télen sem hiányzik majd a Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgó csapatának programjából a külföldi edzőtáborozás. Eldőlt, hogy csapatunk január 28-tól február 5-ig Olaszországban, Velence mellett készül a tavaszi feladatokra. 

Vissza a kályhához!

Az első teljes hetet dolgozta végig a Rákóczi futballcsapata az újesztendőben. A fiúk szorgalmasan teszik a dolgukat, a szurkolókat viszont aggaszthatja, hogy egyelőre csak távozókról és sérültekről szólnak a hírek, nem az esetleges érkezőkről… A legfrissebb hírek szerint Kulcsár és Zsók is kidőlt a sorból.

Autóbuszt indít a Rákóczi Mathesz Imre búcsúztatására

Január 21-én pénteken 13 órától búcsúztatják Mathesz Imrét, aki tavaly decemberben 73 éves korában autóbalesetben vesztette életét. A Kaposvári Rákóczi FC egykori vezetőedzőjétől – végrendeletének megfelelően – Budapesten a Fáy utcai Illovszky Stadionban vesznek végső búcsút. A eseményre a Kaposvári Rákóczi FC negyven férőhelyes autóbuszt indít, amely pénteken 10 órakor indul a megyeszékhelyről, a Tesco parkolójából. Jelentkezni csütörtökön 17 óráig lehet a 30/9464-074-es telefonszámon.

Sisa Tibor nemet mondott az araboknak

Hiába kapott remek ajánlatot Szíriából, nem hagyja el az első osztályban harmadik helyen álló Kaposvári Rákóczit Sisa Tibor, a gárda vezetőedzője.

Godslove Hollandiában vállal munkát

Zsolnai Róbert, Lelkes Mátyás, Lipusz Norbert , Petrók Viktor és Kovácsevics Róbert után a nigériai csatár, Egejuru Godslove is távozik a labdarúgó NB I-ben harmadik helyen álló Kaposvártól. A csatár Hollandiában szeretne munkát vállalni, de nem futballistaként… – írja a Nemzeti Sport Online.

Kovácsevics Róbert elköszönt a Rákóczitól

Újabb távozásról számolhatunk be csapatunk keretéből. Ám ezúttal igencsak váratlannak mondható ez az esemény, ugyanis a Rákóczit 2002 nyara óta szolgáló Kovácsevics Róbert mondott búcsút az együttesnek.

Munkába állt a Rákóczi

Csütörtökön délután edzésbe állt a Kaposvári Rákóczi futballcspaata. A Sisa Tibor vezette szakmai stáb rögtön egy felmérésre vezényelte a társaságot, a hónap második felében pedig már előkészületi mérkőzést játszik az együttes. Komoly erősítésre most sem lesz lehetőség, a klubvezetés szerint az is nagy siker lenne, ha együtt maradna az őszi sikercsapat magja. 

Fő támogatók










Médiapartnereink