Rövidzárlat után zadari győzelem

Az NK Zadar ellen játszotta hatodik felkészülési mérkőzését a Horvátországban edzőtáborozó Kaposvári Rákóczi. Csapatunk 1-1-es félidőt követően 3-1-re kapott ki a házigazdáktól, gólunkat Szakály Attila szerezte.

Ezüstérem a futsal diákolimpiai döntőben

Ezüstérmet szerzett a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata a VI. korcsoportos futsal diákolimpia miskolci országos döntőjében. A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia játékosaira épülő együttes jó játékkal jutott el a döntőig, ahol végül büntetőkkel maradt alul a házigazdákkal szemben.

Vereség Szlovéniában

Útban a horvátországi edzőtábor felé,  Lendván játszotta ötödik felkészülési mérkőzését a Rákóczi. A szlovén harmadik vonalban szereplő házigazdák egy szöglet után szerzett góllal nyerték meg a találkozót. 

Artner Tamás#!# Jól halad a felkészülésünk

Pénteken újabb előkészületi mérkőzést játszott csapatunk, szombaton pedig – Lendva érintésével – Horvátországba utazik a társaság, hogy megkezdje az edzőtábort. Artner Tamás vezetőedzőt először a Gyirmót elleni találkozóról kérdeztük.

Tisztes helytállás a Gyirmót ellen

Az NB I-ben jelenleg a 12. helyen álló Gyirmót FC ellen játszotta negyedik felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi. Csapatunk 2-1-es vereséget szenvedett a Cseri úti műfüves pályán, gólunkat Zsivoczky Péter szerezte.

Tornát nyert az U9, harmadik az U12

A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia a tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezi a 7-13 éves korosztályos csapatai számára a saját rendezésű téli teremlabdarúgó tornákat. Az első torna szombaton volt a kaposvári Városi Sportcsarnokban az U9-es és az U12-es korosztályok részvételével.  

Mayer góljával döntetlen Pécsen

A Pécsi MFC ellen vívta harmadik felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi. A vezetést a házigazda pécsiek szerezték meg, Mayer Milán még a szünet előtt egyenlített, kialakítva ezzel az 1-1-es végeredményt.

Pénteken a Gyirmótot fogadjuk

Az élvonalban szereplő Gyirmót FC azzal kereste meg klubunkat, hogy a horvátországi edzőtáborozásukra utazva szívesen megállnának Kaposváron egy edzőmeccs erejéig. A klubvezetés örömmel mondott igent a kérésre, így pénteken 14 órakor a Cseri úti műfüves pályán Rákóczi-Gyirmót meccset láthatnak szurkolóink.

Gőcze a Rákóczié, Böjte próbajátékon

Megszületett a megállapodás Gőcze Gergővel, aki a tavaszi szezonban a Rákóczi kapusa lesz. A szombathelyi nevelésű 187 centi magas, 26 éves hálóőr a Puskás Akadémiától érkezik, korábban szerepelt Kozármislenyben, a Pécsi MSC-ben és Ajkán is. 

Mayer Milán újra a Rákócziban

Régi ismerőssel erősítette meg keretét a Rákóczi. Csapatunk leigazolta a húszesztendős Mayer Milánt, aki az őszi szezont az NB II-es Mosonmagyaróvárnál töltötte. Saját nevelésű játékosunk tizenöt évesen igazolt Kaposvárról Győrbe, és most visszatért hozzánk.

Győzelem a Balatonlelle ellen

Második felkészülési mérkőzését is megnyerte a Kaposvári Rákóczi. Csapatunk a Somogy megyei első osztály éllovasát, a Balatonlelle SE gárdáját győzte le 3-1-re.

Bíró Dominik az U19-es válogatottban

Újabb Rákóczi-játékos kerülhet a magyar válogatott keretébe. Ezúttal Bíró Dominik, az U19-es csapatunk tehetséges játékosa kapott meghívót az 1998-as korosztály válogatott összetartására. Doma – aki már a felnőtt csapattal készül a tavaszi idényre – a jövő héten utazik az MLSZ Telki Edzőközpontjába, ahol háromnapos összetartáson vesz részt. Gratulálunk neki és edzőjének Waltner Róbertnek!

Itthon játszik szombaton a Rákóczi

Apróbb változás történt a Rákóczi felkészülési programjában. Csapatunk szombaton 11 órától pótolja a Balatonlelle SE ellen elmaradt edzőmeccset a Cseri úti műfüves pályán. Szurkolóink így nem csak a BFC Siófok elleni főpróbán láthatják a mieinket hazai környezetben.

Győzelem az első edzőmeccsen

Az NB II-ben a tizenhatodik helyen álló HR-Rent Kozármisleny otthonában játszotta a Rákóczi az első felkészülési mérkőzést. Hujber góljával már az első félidőben vezetést szereztünk, majd a folytatásban Kertész kétszer, Zsivoczky pedig egyszer talált be a házigazdák kapujába. A hajrában szépített a hazai gárda, kialakítva az 1-4-es végeredményt.

Alakul a meccsprogram

Összeállt csapatunk felkészülési mérkőzéseinek csaknem teljes programja. A fiúk ezen a héten a Kozármisleny és a Szentlőrinc otthonában lépnek pályára, a jövő héten pedig a Pécs és a szlovén Lendva elleni, szintén idegenbeli találkozó következik a sorban. Az együttes január 28-án utazik el a horvátországi edzőtáborba, Pag szigetére, ahol a tervek szerint négy meccset is játszik. A bajnoki főpróbát pedig a február 11-ei, Siófok elleni összecsapás jelenti majd. 

Közbeszólt az időjárás

A pénteki havazás keresztülhúzta terveinket, elmaradt a szombati, Balatonlelle elleni felkészülési találkozó. Bár kollégáink mindent megtettek, reggel hat órától három géppel dolgoztak a műfüves pálya megtisztításán, a vizes hó kifogott rajtunk. 

Szombaton már meccset játszunk

Pontosan egy hete készül a tavaszi szezonra a Rákóczi. Együttesünk tagjai már nagyon várják a szombati napot, ugyanis ekkor játsszuk első előkészületi mérkőzésünket. A Cseri pályán 11 órától a megyei bajnokságban vitézkedő Balatonlelle lesz az ellenfelünk.

Megkezdte a felkészülést a Bene Akadémia is

Hétfőn megkezdődött a felkészülés a Bene Ferenc Labdarúgó akadémián is. Győzelemmel hangolt a felkészülésre az U14-es és az U15-ös együttes, mindkét gárda Szigetváron nyert nemzetközi teremtornát a hétvégén.

Munkába állt a Rákóczi

Csütörtökön délelőtt kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra a Rákóczi. Csapatunkra héthetes munka vár, és a programban egy horvátországi edzőtábor és tizenkét felkészülési találkozó is helyet kapott. Az új edzői stáb a Cseri úton vezényelt edzést a fiúknak, és a hideg ellenére is jó hangulatban telt az első foglalkozás.

Fő támogatók








Médiapartnereink