Emberhátrányban szerzett pontot csapatunk

Emberhátrányban szerzett pontot csapatunk

Izgalmas, végletekig kiélezett mérkőzésen szerzett pontot a közel hetven percig emberhátrányban futballozó csapatunk az NB III. Nyugati csoportjának 23. játéknapján az ETO Akadémia ellen.

Hazai pályán is elkezdődik a tavasz

Az NB III. Nyugati csoportjának 23. fordulójában az ETO Akadémia látogat a Rákóczi Stadionba. A vasárnap 15 órakor kezdődő bajnokin Hartung Vilmos vezényel majd, míg a két segítője Jakab Bálint és Domonkos Levente lesz.

Ellenfél-lesen: ETO Akadémia

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal az ETO Akadémia van a célkeresztben.

Szurkolói információk a ETO Akadémai elleni meccsre

Együttesünk az NB III. Nyugati csoportjának 23. fordulójában az ETO Akadémia csapatát látja vendégül. A vasárnap 15 órakor kezdődő összecsapás előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.

Újra idegenben kell bizonyítani

A Kelen SE vendége lesz csapatunk az NB III. Nyugati csoportjának 22. fordulójában. A vasárnap 14 órakor kezdődő összecsapást Dombi Olivér vezeti majd, a két segítője pedig Bőhm Ármin és Turi Miklós lesz.

Ellenfél-lesen: Kelen

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Kelen SC csapata van a célkeresztben.   Az NB III. Nyugati csoportjának 22. fordulójában, vasárnap 14 órakor a Kelen SC otthonában lép pályára csapatunk. A klub megalakulásáról korábban már írtunk, most nézzük, hogy teltek az elmúlt hetek a főváros XI. kerületében. Az újonc Kelen SC a kilencedik helyen zárta a bajnokság őszi felét, hét győzelmet aratva, s ugyanennyiszer vereséget szenvedve. A téli átigazolási időszak alatt próbálták megerősíteni a játékoskeretet, s ennek érdekében három érkezőt jelentett be az együttes Rétyi Tamás, Szamosi Tamás és Simon Krisztián személyében. Mindhárom labdarúgó a védelembe érkezett. Távozott a keleniektől Lipcsei Ádám, Dancs Bence, Tóth Kálmán, Horváth Marcell és Kasza Dániel, igaz utóbbi csak fél évre.   A tavasz nem kezdődött jól a Harmati Tamás irányított a Kelen számára, hiszen némi meglepetésre, egy-nullára kikaptak a sereghajtó Andráshida otthonában. A vereséggel pedig visszacsúsztak a 11. pozícióba.   A két klub közös történelme nem bővelkedik eseményekben, hiszen a harmadik fordulóban megvívott találkozó volt az első a felek életében. Akkor Harsányi Dániel találatával az első negyed óra végén vezetést szerzett csapatunk, azonban Babinszky Bence révén még szünet előtt egyenlített a Kelen, s mivel több gól már nem esett döntetlennel zárult a találkozó, amely ide kattintva nézhető vissza.

Jegy- és bérletárak a tavaszi szezonra

Ezúton szeretnénk tájékoztatni a szurkolókat, hogy az NB III. Nyugati csoport 2021/2022-es szezonjának tavaszi felében az alábbiak szerint alakulnak a jegy-, illetve a bérletárak.

Csatár érkezett az utolsó pillanatban

Csatár érkezett az utolsó pillanatban

A téli átigazolási időszak utolsó órájában kötött szerződést klubunkkal Ekker Milán. A 23 éves támadó a csoportrivális FC Nagykanizsától érkezett.   Izgalmasan teltek az átigazolási időszak utolsó órái is csapatunknál, hiszen csak ekkor vált biztossá, hogy zöld-fehérbe öltözik az FC Nagykanizsa egyik leggólerősebb játékosa, Ekker Milán. – Nagyjából egy hónapja merült fel az először, hogy Kaposvárra szerződöm, de csak az utolsó pillanatban tudott megegyezni a két klub, így bőven akadt izgalom az átigazolásom kapcsán – fogalmazott Ekker Milán. – A Rákóczit egy remek csapatnak tartom, tele jó játékossal, remélem, hogy ez tavasszal a tabellán elfoglalt helyezésen is megmutatkozik. Jók a körülmények a csapatnál, a város is tetszik, úgy érzem, hogy könnyen beilleszkedem majd. A vezetőedzővel, Nagy Tamással korábban már dolgoztam együtt, nagyon jó edzőnek tartom és várom már a közös munkát. Az egyéni célom, hogy minél több gólt szerezzek, és ezzel segítsem minél jobb helyre a Rákóczit. A jelenleg 23 éves csatár Zalaegerszegen kezdte pályafutását, ahol végigjárta a ranglétrát az utánpótlásban, majd 18 évesen már több alkalommal követelt magának helyet az akkor NB II.-ben szereplő felnőtt csapatban, s az utánpótlás-válogatottban is bemutatkozhatott. A 2016/2017-es szezonban az első gólját is megszerezte a másodosztályban, majd a következő évadban még több lehetőséget kapott. 2019-ben hagyta el nevelőegyüttesét, s csatlakozott a megyei rivális FC Nagykanizsa együtteséhez. A dél-zalaiaknál a legsikeresebb szezonja az előző volt, melyben 14 gólt szerzett a harmadosztály Nyugati csoportjában.

Szurkolói információk a Kelen elleni mérkőzésre

Együttesünk a következő fordulóban a Kelen SC otthonában lép pályára. A vasárnap 14 órakor kezdődő összecsapás előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.

Győztes tavaszi nyitány

Győztes tavaszi nyitány

Kétgólos sikert aratott csapatunk a Gyirmót FC Győr II. otthonában az NB III. Nyugati csoportjának 21. játéknapján.   Gyirmóton kezdődött csapatunk számár a tavaszi szezon, melynek első mérkőzésén mind a két új igazolás a keretben volt, Stefan Vladul pedig máris kezdőként bizonyíthatott, köszönhetően annak, hogy Takács Róbert remek munkát végzett az elmúlt napokban az átigazolásukkor. Együttesünk igen határozottan kezdte a találkozót, már a saját térfelén letámadta a Gyirmótot, s ennek köszönhetően több lehetőséget is kialakított, de igazán csak Kálmán Szilárd átlövései jelentettek veszélyt az első félidő derekáig. Az első fél órát követően Vogyicska Bálint kiállítását követően emberelőnyben futballozhatott csapatunk, azonban az ezt követő percekben a hazaiak előtt adódtak gólszerzési lehetőségek. Az első játékrész utolsó percében viszont büntetőhöz jutott csapatunk miután Babayigit Milán vágta fel Stefan Vladult. A jogos tizenegyest Mayer Milán lőtte a jobb alsóba, így vendégelőnnyel ért véget az első negyvenöt perc. A második félidő elején nagy rohamokat indítottak a hazaiak, de eredménytelenül, hiszen nem tudtak áthatolni az igen stabil védelmen. A folytatásban a hazaiak teljesen eltüntették az emberhátrányt, kettőzött erővel küzdöttek, csapatunk pedig nem igazán tudott felpörögni ezen a vasárnapi matinén. A hajrában azonban minden eldőlt, amikor is Bíró Dominik jó érzékkel támadta meg a kapust, labdát szerzett, melyet Pintér Norbert ollózva juttatott a hálóba.   Nagy Tamás: – Nem voltam nyugodt a mérkőzés alatt, mert olyan elvi hibákat követünk el, amik nem kellenének, hogy a játékunk részei legyenek, de azért az is látszik, hogy hihetetlen fejlődésen megy át a csapat. Abban vagyunk csak kicsit elmaradva, hogy megtaláljuk, hogyan illesszük be az új játékosokat. Minden másban elég jól haladunk, de mindig vannak holtpontok a játékban, amikor elveszítjük a fókuszt. Ez pedig végig fent kéne tartani. Nem egyszerű nyerni egy olyan csapat ellen, melyben visszajátszó NB I.-es játékosok vannak jó képességű fiatalokkal vegyítve, de jól megoldottuk ezt a feladatot.   Gyirmót FC Győr II.–Kaposvári Rákóczi FC 0–2 (0–1) Gyirmót, 60 néző. V.: Muhari (Molnár I., Imrő). Gyirmót FC Győr II.: Ivancsics P. – Kiss B. (Bagó, a 79. percben), Széles (Nagy K., a 64. percben), Wágenhoffer, Babayigit – Béli, Kovács D. – van Kessel, Vogyicska, Herjeczki – Mayer Á. Vezetőedző: Polyák Gábor. Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Borbély Á., Gál, Harsányi, Czuczi (Zólyomi, a 89. percben) – Kálmán Sz., Mayer M., Országh (Grabarics, az 54. percben) – Pintér N., Vladul (Bíró D., a 72. percben), Kondor (Böndi, a 89. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás. Gólszerzők: Mayer M. (a 45. percben – 11-esből), Pintér N. (a 90. percben). Kiállítva: Vogyicska (a 31. percben). Sárga lap: Vogyicska (a 22. percben), illetve Kálmán Sz. (a 22. percben), Vladul (a 45+1. percben), Grabarics (a 61. percben).  

Támadót igazolt csapatunk

Támadót igazolt csapatunk

Stefan Vladul személyében szerb-magyar kettős állampolgárságú csatárt igazolt együttesünk.

Bal oldali védőt szerződtettünk

Bal oldali védőt szerződtettünk

Bal oldali védővel erősödött a keret, ugyanis Böndi Ádám újra Kaposváron futballozik. Böndi Ádám karrierje Nagyatádról indult, majd a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián folytatódott. A védő három kaposvári év után az Újpesti TE korosztályos csapataiban folytatta pályafutását. Ezt követően az Újpest FC játékosa lett, ahol stabil, meghatározó tagjává vált a lila-fehérek második csapatának, amely előbb a megye egyben, majd az NB III.-ban volt érdekelt. – Egy Bozsik-torna után kerestek meg a kaposvári akadémiától, s elfogadtam az ajánlatukat, ezt követően pedig úgy döntöttem, hogy Újpestre igazolok – emlékezett vissza karrierje kezdeti időszakára Böndi Ádám. – Először az UTE-ban játszottam, majd áthívtak az Újpest FC-be. Ott játszottam először bal oldali védőt. Szerettem volna profi szerződést kötni, így Szlovákiába igazoltam, majd ezután jött a komáromi időszak. A jelenleg 21 éves Böndi Ádám a tavaszt a Boszik Péter irányította, ugyancsak NB III. Nyugati csoportjában szereplő Komáromban töltötte, ahol 11 alkalommal kezdőként, míg hatszor csereként lépett pályára a tavaszi szezon során, s egy gól is fűződik a nevéhez. – Már korábban, a nyári átigazolási időszakban is szóba került, hogy Rákóczihoz igazolok, de csak most jött el erre az idő – fogalmazott Böndi Ádám. – Már akkor is szimpatikus volt a csapat, s tudtam, hogy mi vár itt rám, hiszen játszottam korábban Kaposváron. Az egyéni célom a következő időszakra, hogy a legjobbat tudjam nyújtani, mivel szeretnék a következő szezonban is itt futballozni.

Gyirmóton kezdődik a tavasz

A Gyirmót FC Győr második csapatának otthonában lép pályára együttesünk az NB III. Nyugati csoportjának 21. fordulójában. A vasárnap 11 órakor kezdődő találkozót a hazaiak a hetedik, míg csapatunk a 13. helyről várja.

Öten távoztak

Balog Alex, Dömötör Dominik, Eleven Edvin, Kaszás Krisztián és Palkovics Tamás is más csapatban folytatja pályafutását.

Sikeres főpróba

Sikeres főpróba

Öt gólt szerezve nyert együttesünk a Balatonlelle SE elleni bajnoki főpróbán.

Ellenfél-lesen: Gyirmót II.

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Gyirmót FC Győr II. csapata van a célkeresztben.

Az első csapatnál bizonyítanak

Harsányi Dániellel profi szerződést kötött klubunk, míg az edzőmeccseken jól szereplő Országh Balázs a tavaszi szezonra csatlakozik a felnőtt csapat keretéhez.

Fő támogatók








Médiapartnereink