Klubunk ebben az évben, 2023-ban ünnepelheti fennállásának századik évfordulóját. A centenárium előtt, ez év szeptembertől-decemberig tartó időszaki kiállítással is tisztelegnénk, melyre megkezdtük az emléktárgyak gyűjtését.
Együttesünk a MOL Magyar Kupa 2. fordulójában a Sárbogárd SE otthonában lép pályára. A szombaton 16.30 órakor kezdődő mérkőzés előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.
Együttesünk az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 4. fordulójában az FC Dunaföldvár otthonában lép pályára. A szombaton 17.30 órakor kezdődő bajnoki előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat. Az FC Dunaföldvár elleni bajnoki mérkőzésnek a Dunaföldvári Sportpálya ad majd otthont, melynek címe: 7020 Dunaföldvár, Előszállási út 46. Az FC Dunaföldvár Sporttelepén jelenleg átalakítási, felújítási munkálatok zajlanak, így a dunaföldváriak a vendégszektorban csak állóhelyet, illetve mobil WC-t tudnak csak biztosítani. Kérjük a szurkolóinkat, hogy ezt vegyék figyelembe! Jegyárak Egységesen 1.500 Ft Szurkolóink csak a mérkőzés napján, kizárólag készpénzzel tudnak majd jegyet vásárolni a mérkőzésre. Fontos, hogy a belépéshez szükséges személyi igazolvány! A stadion 15.00 órakor nyit ki. Büfé A vendégszektorban üzemel majd büfé. Parkolás Szurkolóink a stadion környéki utcákban tudnak majd parkolni. Közvetítés A mérkőzésről nem lesz élőképes közvetítés.
Kétgólos előnyt adtunk le, így nem tudtuk megszerezni az elő bajnoki sikert a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő ellen az NB III. Dél-Nyugati csoportjának harmadik fordulójában.
A MOL Magyar Kupa siker után az első bajnoki győzelemre hajtunk vasárnap, amikor is 17.30 órai kezdettel a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdőt fogadjuk a Rákóczi Stadionban, az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 3. fordulójában.
Szerda délelőtt elő adásban, a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában tartották meg a MOL Kupa második körének sorsolását, melynek értelmében Sárbogárdra utazunk.
Együttesünk az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 3. fordulójában a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csapatát látja vendégül. A vasárnap 17.30 órakor kezdődő összecsapás előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.
Együttesünk a MOL Magyar Kupa 1. fordulójában a Dunaújváros csapatát látja vendégül. A szombaton 16.30 órakor kezdődő összecsapás előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.