
Fölényesre sikerült az első hazai győzelem
A Gyirmót FC Győr II. ellen szerezte meg a szezon első hazai győzelmét csapatunk az NB III. Nyugati csoportjának ötödik játéknapján.
A Gyirmót FC Győr II. ellen szerezte meg a szezon első hazai győzelmét csapatunk az NB III. Nyugati csoportjának ötödik játéknapján.
Az NB III. Nyugati csoportjának ötödik fordulójában, vasárnap 19 órakor a Gyirmót FC Győr II. csapatát fogadjuk a Rákóczi Stadionban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága augusztus 19-i ülésén egy soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesítette belső védőnket, Kocsis Barnabást.
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Gyirmót FC Győr II. csapata van a célkeresztben.
Együttesünk az NB III. Nyugati csoportjának ötödik fordulójában a Gyirmót FC Győr II. csapatát látja vendégül. A vasárnap 19 órakor kezdődő összecsapás előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.
Piros lappal, büntetőkkel tarkított rangadón szerezte meg első győzelmét csapatunk az Érdi VSE otthonában az NB III. Nyugati csoportjának negyedik fordulójában.
Szerdán 17 óra 30 perckor a bajnokságban még hibátlan Érdi VSE otthonában lépnek pályára labdarúgóink az NB III. Nyugati csoportjának negyedik fordulójában.
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal az Érdi VSE csapata van a célkeresztben.
Együttesünk az NB III. Nyugati csoportjának negyedik fordulójában az Érdi VSE otthonában lép pályára. A szerdán 17.30 órakor kezdődő bajnoki előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.
Továbbra is várat magára az első bajnoki győzelem: a Technoroll Teskánd KSE kettő-egyre legyőzte csapatunkat az NB III. Nyugati csoportjának harmadik fordulójában.
Az NB III. Nyugati csoportjának harmadik fordulójában, vasárnap 19 órakor az újonc Technoroll Teskánd KSE együttesét fogadja majd csaptunk.
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Technoroll Teskánd KSE csapata van a célkeresztben.
A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtök délelőtt elkészítette a MOL Magyar Kupa második körének párosítását. Ebben a körben csapatunk a Pécsi Vasutas SK vendégeként lép majd pályára.
Együttesünk az NB III. Nyugati csoportjának harmadik fordulójában a Technoroll Teskánd KSE csapatát látja vendégül. A vasárnap 19 órakor kezdődő összecsapás előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.
Kálmán Szilárd és Harsányi Dániel találatainak köszönhetően nyert az Ercsi Kinizsi SE otthonában csapatunk, amely így továbbjutott a MOL Magyar Kupa első fordulójából.
A MOL Magyar Kupa első fordulójában, szombaton 16.30 órakor a Fejér megyei Ercsi Kinizsi SE otthonában lép pályára csapatunk.
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal az Ercsi Kinizsi SE van a célkeresztben.
Együttesünk a MOL Magyar Kupa első fordulójában az Ercsi Kinizsi SE otthonában lép pályára. A szombaton 16.30 órakor kezdődő összecsapás előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.
Kikapott csapatunk a Practical VLS Veszprém ideiglenes otthonában, Ajkán az NB III. Nyugati csoportjának második fordulójában.
Az NB III. Nyugati csoportjának második fordulójában, szerdán 17 óra 30 perckor a Practical VLS Veszprém ideiglenes otthonában, Ajkán lépnek majd pályára labdarúgóink.