Az újonc Pápához látogatunk
Az újonc, eddig még nyeretlen Pápai Perutz FC együtteséhez látogat együttesünk az NB III. nyugati csoportjának negyedik fordulójában. A találkozó pénteken 19 órakor kezdődik a Veszprém megyei városban.
Az újonc, eddig még nyeretlen Pápai Perutz FC együtteséhez látogat együttesünk az NB III. nyugati csoportjának negyedik fordulójában. A találkozó pénteken 19 órakor kezdődik a Veszprém megyei városban.
Ez történt az NB III. Nyugati csoportjának harmadik fordulójában. Az újonc THSE-Szabadkikötő és a tavalyi ezüstérmes Érdi VSE továbbra is száz százalékos, míg a csapatunk valamint a III. ker. TVE még veretlen.
Az NB III. Nyugati csoportjának harmadik fordulójában a még nyeretlen Csornai SE együttesét láttuk vendégül. Csapatunk Sóron Tibor góljával szerzett vezetést az első félidőben. A másodikben egyenlítettek a vendégek, a de az utolsó percekben Sóron Tibor újabb találata mindent eldöntött.
Az NB III. Nyugati csoportjának harmadik fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a sereghajtó Csornai SE együttesét fogadjuk a Rákóczi-stadionban.
A fontos, Csornai SE elleni bajnoki előtt, szerdán a Tolna megyei első osztályban szereplő Tamási 2009 FC együttese ellen lépett pályára csapatunk felkészülési mérkőzésen. Együttesünk végig uralta a játékot, s végül magabiztos győzelmet aratott.
A két vezetőedző, Artner Tamás, valamint Króner Péter így értékelte a Dunaharaszti MTK–Kaposvári Rákóczi FC bajnoki mérkőzést.
A harmadosztály Nyugati csoportjának második fordulójában a Dunaharaszti MTK otthonában lépett pályára csapatunk. Remekül kezdtük a találkozót, s Nagy Krisztián vezérletével már az első játékrészben háromgólos előnyre tett szert.
Együttesünk a harmadosztály Nyugati csoportjának második fordulójában a Dunaharaszti MTK együtteséhez utazik. A találkozó szombaton 17 óra 30 perckor kezdődik.
A BKV Előre ellen léptett pályára csapatunk az NB III. Nyugati csoportjának nyitómérkőzésén. Hiába erőltettük rá akaratunkat a fővárosi gárdára, nem sikerül gólt szereznünk, így döntetlennel kezdtük a szezont.
Pénteken 17 óra 30 perckor, a BKV Előre ellen kezdi meg NB III-as szereplését a Kaposvári Rákóczi labdarúgó csapata. A zöld-fehérek az őszi idényben már a felújított stadionban vívják mérkőzéseiket, és a megerősödött együttes fő célja a bajnokság megnyerése és a feljutás.
Pénteken délután fél hatkor, a fővárosi BKV Előre ellen kezdi meg bajnoki szereplését a Rákóczi az NB III-ban. Reméljük, egy sikeres sorozat első lépése lesz az évadnyitó, amelyre tisztelettel várjuk szurkolóinkat!
A BKV Előre ellen vívja az új bajnoki évad első mérkőzését a Kaposvári Rákóczi NB III-as futballcsapata. A találkozó pénteken 17 óra 30 perckor kezdődik a megújult stadionban. A Rádió Most Kaposvár hallgatói ismét egy extra meglepetésben is részesülnek#!# játékunk helyes megfejtői közül szerdán és csütörtökön kisorsolnak 1-1 szerencsés szurkolót, aki elvégezheti a kezdőrúgást a meccsen, az első félidő elején, illetve a második félidő elején! Hallgassák a Rádió Most Kaposvárt (FM 91.2), hogy megnyerjék az első felkészülési mérkőzés kezdőrúgásának lehetőségét!
Pénteken délután, hazai pályán kezdi meg bajnoki szereplését a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó NB III-ban, a BKV Előre ellen. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szurkolók elővételben is megválthatják a belépőjegyüket a találkozóra, szerdán és csütörtökön, 14 és 18 óra között, a Renault Szalon felőli pénztárban. Ugyanitt lehetőség lesz a szezonbérletek megvásárlására is.
A Szekszárdi UFC ellen vívta csapatunk az utolsó felkészülési mérkőzését. Az első félidőben a tolnaiak két büntetővel szereztek előnyt, a másodikban azonban előbb ledolgoztuk hátrányunkat, majd fordítottunk és nyertünk.
Klubunk cáfolja azt a sajtóinformációt, mely szerint kölcsönveszi az NB II.-es Soproni VSE hálóőrét, Heinrich Márkot, valamit örömmel jelenti be, hogy újabb játékossal bővül a keret.
Sajnálattal értesítjük kedves szurkolóinkat, hogy elmaradt együttesünk Dinamo Zagreb elleni, szombati barátságos mérkőzése.
Csapatunk a bajnokság őszi felében nyolc mérkőzést játszik a megújult Rákóczi-stadionban, az NB III. Nyugati csoportjában. Azok a szurkolók, akik szeretnének bérletet váltani a soron következő szezonra hétfőtől választhatják ki, mely szektorból buzdítanák kedvenceiket.