U19-es válogatottunk hétfőn megkezdte szereplését az Európa-bajnoki selejtezők hazai rendezésű elitkörében. A mieink Tatabányán a görög válogatott ellen játszották le első mérkőzésüket, és 1-0-s vereséget szenvedtek. Szapor Gábor együttese ötven percen keresztül emberhátrányban játszott, de a meccs egyetlen gólja már azonos létszám mellett született meg. A Rákóczi válogatottja, Kulcsár Kornél a 9. percben lépett pályára, a korán megsérült Laczkovich Donátot váltotta.
A Kaposvári Rákóczi NB I-ben szereplő U17-es korosztálya hazai pályán szerzett értékes pontot a bajnoki címvédő és jelenleg is listavezető Bp. Honvéd ellen, a zöld-fehérek 2-2-re végeztek a fővárosiakkal. A másodosztályban szereplő somogyi utánpótláscsapatok több rangadót is játszottak egymással#!# a Barcs-Rákóczi és a Rákóczi-Kaposvölgye párharcokból is rendre a kaposváriak jöttek ki győztesen. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.
Igazolta a papírformát az éllovas a labdarúgó Soproni Liga 25. fordulójában. A Videoton 1-1-es félidő után 3-1-re nyert a Kaposvári Rákóczi otthonában. A fehérváriak mindhárom gólját volt somogyi támadó szerezte#!# Alves kétszer, Nikolic egyszer köszönt be Milintének. A Videoton harminc év után győzött újra a cukorgyári gödörben.
A Rákóczi FC volt játékosa, Szakály Dénes a tavaszi formájáról, valamint a szombati Kaposvár elleni bajnokiról beszélt a székesfehérváriak hivatalos honlapján, a vidi.hu-n.
Szombaton a listavezető Videotont fogadja a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó NB I 25. fordulójában. Az egykori kaposváriakkal megerősített fehérváriak a bajnoki cím megszerzése érdekében mindenképpen győzni akarnak, a Rákóczi viszont folytatná jó sorozatát a piros-kékek ellen. Petrókék bíznak benne, hogy május elsején nem csak a Munka ünnepe miatt örülhetnek majd a szurkolók.
Záporoztak a gólok az elmúlt heti utánpótlás mérkőzéseken. A legeredményesebb csapatnak a Rákóczi U13-as gárdája bizonyult, amely két idegenbeli rangadót is megnyert az NB I-es pontvadászat Nyugati csoportjában. Az országos kiemelt bajnokságban szereplő U19-es és U17-es kaposvári korosztály közül csak az idősebbek tudtak pontot szerezni Nyíregyházán, viszont a másodosztályban játszó U18-as és U16-os csapat is könnyedén nyert a Kozármisleny vendégeként, az U14-esek pedig kilenc gólt hintettek a Lenti ellen. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.
Súlyos, 5-1-es vereséget szenvedett Debrecenben a Kaposvári Rákóczi együttese a Soproni Liga 24. fordulójának nyitó mérkőzésén. A somogyiak 0-0-s első félidő után Maróti fejesével a vezetést is megszerezték, aztán érthetetlen módon megzavarodtak, és 13 perc alatt öt gólt kaptak…
Pénteken Debrecenben próbál bizonyítani a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó NB I 24. fordulójában. A bajnok otthonában az elmúlt években nem szerepelt túl jól a Prukner-legénység, de ahogy a jó szériák, úgy a rossz sorozatok is véget érnek egyszer. Ha sikerül a bravúr, marad a középmezőny elején a Kaposvár.
A 24. forduló nyitómérkőzésén a Kaposvár a Debrecen otthonába látogat, így a Rákóczi csatára, Oláh Lóránt visszatér egykori csapatához, ahonnan a télen felemás érzésekkel távozott. A Rákóczi csatára gólveszélyes és jó játékot vár magától – írja az nb1.hu.
Huszonöt perc alatt eldöntötte az NB III-as labdarúgó bajnokság Dráva-csoportjának somogyi rangadóját a Nagyatád a Rákóczi II. ellen. Papp Zoltán tanítványai Kovács Olivér és Bencsik góljával 2-0-ra nyertek Kaposváron.
Történetének egyik legnagyobb hazai vereségét szenvedte el az MTK Budapest U17-es csapata. Amióta Sándor Károly Akadémiának hívják az egyesületet, azóta a "mindenkori" U17-es egylet nemhogy otthon, de még idegenben sem kapott öt gólt a bajnokságban. A hétvégén a Kaposvári Rákóczi U17-es csapata látogatott a kék-fehérekhez… Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.
Honlapunk olvasói bizonyára kiváncsiak, hogy alakul sérült játékosaink állapota. Bali Péter edző három labdarúgó rehabilitációs edzéseivel foglalkozott az elmúlt időszakban, és készséggel készített részünkre egy rövid helyzetjelentést.
Egy év után kapott ki újra hazai pályán a Kaposvári Rákóczi futballcsapata. A fiúk féltve őrzött veretlenségét az MTK vette el#!# a fővárosiak harcos mérkőzésen, 1-1-es félidő után 2-1-es győzelmet arattak a cukorgyári gödörben.
Ezzel a tervvel fogadja szombaton a fővárosiakat a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó NB I 23. fordulójában. A zöld-fehéreknél nincs új sérült, sem eltiltott. Legutóbb pedig győztek a Vasas ellen, így joggal reménykednek az újabb sikerben.
Három karakán és meghatározó figura bemutatásával folytatódik a pepsifoci.hu TOP100-as, a magyar futball legbefolyásosabb szereplőit megismertető listája. A 23. epizódban az egyik legpatinásabb magyar klub vezetője mellett terítékre kerül az MLSZ nemzetközi vizeken cirkáló zászlóshajója, és a listájukon az egyik legnagyobbat ugró, vidéki ügyvezető is, aki nem más, mint Illés János, a Rákóczi klubvezetője.
Rendkívül értékes győzelmet aratott az NB III Dráva-csoportjában a Rákóczi ligacsapata. Az egy napon lévő NB I-es és U19-es meccsek miatt szűk kerettel utazó zöld-fehérek Tabi Tibor góljával verték a tabella második helyén álló Nagykanizsát.
A debrecenieket fogadták U19-es és U17-es csapataink a kiemelt utánpótlás bajnokságban. A mérleg felemás#!# a nagyobbak 4-1 arányú, magabiztos győzelmet arattak, míg a fiatalabbak 2-1-es vereséget szenvedtek. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.
A Vasas ellen szerezte meg második tavaszi győzelmét a Kaposvári Rákóczi élvonalbeli futballcsapata. A somogyiak jó iramú, élvezetes mérkőzésen nyertek 1-0-ra. A sok gólhelyzetet kialakító zöld-fehérek egyetlen találatát Oláh Lóránt szerezte a 3. percben.
Szombaton 18 órakor a Vasast fogadja Kaposváron a Rákóczi. Prukner László legénysége 2009 áprilisa óta, azaz egy éve őrzi hazai veretlenségét, azonban tavasszal még csak egyszer győztek a zöld-fehérek, még az első fordulóban, a Honvéd ellen. Jó előjel, hogy a Honvédot is olasz edző irányította, talán most is sikerül győzni a talján mester csapata ellen.