Tizenhárom pontot szereztek fiataljaink

Eddigi legeredményesebb hétvégéjüket zárták utánpótlás csapataink a bajnokság tizedik fordulójában. Négy együttesük győzni tudott, és a Békéscsabán ikszelő U16-osok sem álltak messze a sikertől. Ugyanott négy gólt szerezve nyert az U17. A három hazai meccsen érintetlen maradt a mieink hálója a nyíregyháziak ellen. Az U15 5-0-ra, az U19 és az U14 1-0-ra verte szabolcsi ellenfelét. 

Komáromban is Rákóczi-győzelem

Ismét győzött a Rákóczi a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában. Együttesünk a 13. fordulóban Komáromban lépett pályára, és magabiztosan nyert két góllal. Kollega Krisztián a 31., Kertész Tamás pedig a 73. percben vette be a hazaiak kapuját. A mieink ezzel továbbra is őrzik második helyüket a tabellán.

Komárom következik

Szombaton fél háromtól idegenbeli bajnoki találkozó vár csapatunkra a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában. A tabella második helyét biztosan őrző Rákóczi az utolsó előtti helyen szerénykedő, tizenkét meccsen mindössze négy pontot gyűjtő Komárom otthonában lép pályára, és a cél a három pont megszerzése.  

Rákóczi – Sopron a Magyar Kupában

Az M4 Sport Sportreggeli című műsorában Nyilasi Tibor kisorsolta a labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójának a párosítását. A Kaposvári Rákóczi az NB II-es Sopront fogadja november 30-án a legjobb tizehat közé kerülésért. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

Ír kapuslegenda Kaposváron

Igazi kapuslegenda járt a napokban Kaposváron. Pat Bonner, az írek 80-szoros válogatott hálóőre jelenleg az UFEA technikai instruktora. Az Európai Labdarúgó Szövetség az utóbbi években belevágott a kapusedzők oktatási módszertanának megreformálásába. Eszerint a jövőben a kapusedzőket jobban bevonnák a szakmai stáb munkájába, hiszen a modern futballban a támadásépítések sokszor már a kapusoktól indulnak.

Herzsenyák döntött a tiszaszigeti kupacsatában

Bejutott a legjobb 32 közé a Rákóczi a Magyar Kupában. Együttesünk a Csongrád megyei élvonalban vitézkedő Tiszasziget SE otthonában lépett pályára, és a gól nélküli rendes játékidőt követően a hosszabbításban harcolta ki a győzelmet. A találkozó egyetlen gólját Herzsenyák Áron szerezte a 109. percben.

Tóth Ádám#!# bravúrok a Fradi ellen

A korosztályos NB I-es pontvadászat legutóbbi fordulójában bravúros győzelmet aratott a Ferencváros otthonában a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U15-ös együttese. Horváth Miklós együttesében ezúttal is kiválóan teljesített a kapus, Tóth Ádám, aki egyben a csapat kapitánya.

A 32 közé jutás a tét Tiszaszigeten

A 32 közé kerülés a tét a Magyar Kupa hetedik fordulójában. A Rákóczi szerdán 13 óra 30 perckor a Csongrád megyei bajnokságban szereplő Tiszasziget SE otthonában lép pályára, és a cél a továbbjutás.

Öt meccsen négy győzelem az utánpótlás mérlege

Tizenkét pontot könyvelhetett el az öt, nagypályás bajnokságban szereplő utánpótlás együttesünk. A három idegenbeli találkozón hibátlanul teljesítettünk, ami különösen remek teljesítmény, hiszen élvonalbeli fiataljaink az FTC vendégei voltak. A másodosztályban az U19 Sopronból hozta el a három pontot, az U16 hazai pályán verte a PMFC-t. Ugyanez sajnos nem sikerült tizenhét éveseinknek, akik ezúttal pont nélkül maradtak.

Kiütéses győzelem a stadionban

Az előzetes várakozásokat is túlszárnyalva, kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Rákóczi a Videoton II. ellen az NB III Nyugati csoportjának 12. fordulójában. Az első félidőben még nem született gól, a szünet után azonban alaposan megszórtuk ellenfelünket.

Újra a stadionban, újra győznénk

Szombaton délután fél 3-tól újra a megszokott helyen, a Pécsi utcai stadionban vívjuk soros bajnoki mérkőzésünket az újabb győzelem reményében a Videoton II. ellen. Mivel már zajlanak a felújítási munkálatok, ezért  a főépület mellett csak a C és a D lelátó lesz nyitva.

Alapot adna a Rákóczinak az akadémia

Zsivoczky Gyula a nyáron vette át a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatói posztját. A Ferencvárostól érkező pro-licences szakemberrel az eltelt négy hónap tapasztalatairól beszélgettünk.

Kilenc pontot szereztek utánpótlás csapataink

Pozitív mérleggel zártak utánpótlás csapataink a bajnokság nyolcadik fordulójában. Ezúttal hazai pályán ment jobban, ahol két 2-0-s győzelem is született. Az U19 a Vácot verte, így őrzi ötpontos előnyét a tabella élén. Az U15 a Vasas Akadémiát győzte le és előzte meg a tabellán. Ugyanez sajnos nem sikerült az U14-eseknek, akik 4-2 arányban alulmaradtak a fővárosiakkal szemben. Bravúros győzelemmel tért haza az U17 Miskolcról, ahol félidei hátrányból sikerült fordítani. Az U16 viszont nem tudott pontot rabolni a Diósgyőrtől. 

Három pontot ért Hujber gólja

Értékes idegenbeli győzelemmel folytatta szereplését a Rákóczi az NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójában. A mieink Hujber Tamás góljával nyertek 1-0-ra a fővárosban, a III. Kerületi TVE otthonában, így biztosan őrizzük második helyünket a tabellán.

Irány a főváros!

Szombaton a III. Kerületi TVE otthonába látogat a csapatunk az NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójában. Ellenfelünk egy masszív, korábbi válogatott labdarúgóval is megerősített együttes, de mindenképpen szeretnénk megőrizni második helyünket a tabellán. 

Terestyényivel elitkörben a női U17-es válogatott!

Női U17-es válogatottunk a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán 3-1-re legyőzte Bükön az észteket és bejutott az Eb-selejtező elitkörbe. A magyar együttes kapuját a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia reménysége, Terestyényi Anna védte – a szakvezetés megelégedésére. 

Vendégként ment jobban az utánpótlásnak

Tovább folytatja remek menetelését az U19-es csapatunk. Waltner Róbert fiai ezúttal Szegeden arattak magabiztos, négygólos győzelmet. Szintén három ponttal tért haza az U15-ös gárda a szombathelyi Illés Akadémia otthonából, félideji hátrányból fordítva. Ugyanez a bravúr nem sikerült a 14 éveseinknek, kétgólos vereséget szenvedtek. Nehéz dolga volt az U17-es és az  U16-os együttesnek. Hét közben Nyíregyházára látogattak korábban elmaradt mérkőzéseket pótolni. Az U17 3-1-re kikapott, míg az U16 háromgólos hátrányból felállva 3-3-ra végzett. A hosszú út sokat kivehetett a fiúkból, mert szombaton az Újpest az összes pontot elvitte Kaposvárról.

Győzelmet ért az egységes csapatjáték

A hévízi vereség után fontos győzelemmel folytatta bajnoki szereplését a Kaposvári Rákóczi az NB III Nyugati csoportjában. Csapatunk a 10. fordulóban a Budapest Honvéd második együttesét fogadta a Cseri úton, és az első félidőben megszerzett kétgólos előny elegendőnek bizonyult a három pont begyűjtéséhez.

Vasárnapi folytatás a Honvéd II. ellen

Nem vár könnyű kilencven perc a Rákóczira az NB III 10. fordulójában. Együttesünk a mezöny első feléhez tartozó Bp. Honvéd II. gárdáját látja vendégül. A vasárnap 15 órakor kezdődő találkozó helyszíne a Cseri úti pálya lesz, a cél pedig a három pont megszerzése.

A Cseri úton fogadjuk a Honvéd II. csapatát

A Rákóczi Stadionban zajló munkálatok miatt a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Cseri úti pályán fogadjuk a Budapest Honvéd második csapatát az NB III 10. fordulójában. A találkozó vasárnap 15 órakor kezdődik. Várjuk szurkolóinkat!

Fő támogatók








Médiapartnereink