Feljutók csatája

A Merkantil Bank Liga NB II. hetedik fordulójában az NB III. Keleti csoportját megnyerő, s ezáltal feljutó Monort fogadja együttesünk. A vasárnap 17 órakor kezdődő bajnoki mérkőzést Dolnegó Bálint vezeti majd, míg segítői Iványi István és Kis Zoltán lesznek.

A Kaposvári Rákóczi FC története (1923-2003)

Az első működő szakosztály a labdarúgóké volt, akik 1924. április 13-án a MÁV I. csapata ellen mutatkoztak be. A club többszöri átszervezése mellett az NB III-NB II bajnokságai között ingázva szerepelt.

Feljutás az NB I-be tizenhét év után! (2003-2004)

Edzőkeringőt járt a Rákóczi a 21. század első éveiben. Keszei Ferenc fél évet volt a zöld-fehérek edzője, 2002 nyarán távozott a kaposváriak kispadjáról. Irányításával a másodosztály nyugati csoportban a harmadik helyen végzett a Rákóczi, ami a korábbi évekhez képest jónak számított. Közben Prukner László az U19-es csapat vezetőedzője megnyerte a fiatalokkal az NB I/B-s labdarúgó bajnokságot a 2001/2002-es szezonban. Annak a csapatnak tagja volt többek között Bank István és Jovánczai Zoltán is. Ez a generáció volt a második része annak a szinte teljesen saját nevelésű kaposvári csapatnak, amely a későbbiekben nagy siker részese lett. Az idősebb Petrók Viktor edzette U19-es kaposvári ifjúsági gárdából, amely az NB I-es utánpótlás bajnokság 7. helyén végzett 1998-ban, olyan játékosok kerültek ki, mint Balajcza, Finta, Petrók, Máté, Tóth Balázs és Rajczi, akik rövid időn belül a Rákóczi nagycsapatának oszlopos tagjaivá váltak – kisebb kitérőkkel. Kezdett tehát valami körvonalazódni a patinás zöld-fehér klubnál.

Zalaegerszegről is elhoztuk a pontokat

Sorozatba harmadik sikerét aratta csapatunk Zalaegerszegen, a Merkantil Bank Liga NB II. hatodik játéknapján. Együttesünk Szakály Attila és Andorka Péter találataival gyűjtötte be az újabb három pontot.

Zalaegerszegen is folytatnák sorozatunkat

Zalaegerszegen folytatja szereplését csapatunk a Merkantil Bank Ligában. Bízunk benne, hogy a másodosztály hatodik fordulójában, a tabellán jelenleg második ZTE ellen is folytatódik a veretlenségi sorozatunk.

Megszületett az első hazai siker

Győzelmet ünnepelhetett csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. ötödik fordulójában. Együttesünk Szakály Attila és a héten igazolt Nagy Richárd góljaival győzte le a Ceglédet.

Első hazai sikerére készül a csapat

A Merkantil Bank Liga NB II. ötödik fordulójában a Ceglédi VSE csapatát fogadja együttesünk. A vasárnap 19 órakor kezdődő bajnokit Szilasi Szabolcs vezeti majd, míg segítői Király Zsolt és Aradi József lesznek.

Fontos győzelmet arattunk

Fontos győzelmet aratott csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. negyedik fordulójában. A Tatabányán rendezett találkozón Beliczky Gergő, Rajczi Péter és Bíró Dominik találataival gyűjtöttük be a három pontot.

Waltner: bártor, vagány játék kell a sikerhez

Nem vár könnyű mérkőzés együttesünkre a Merkantil Bank Liga NB II. negyedik fordulójában. Csapatunk Tatabányán, a Grosics Gyula Stadionban az eddig még veretlen Budaörs ellen lép pályára vasárnap 17 óra 30 perctől.

Kétszer is felállt a padlóról csapatunk

A Merkantil Bank Liga NB II. harmadik fordulójában hazai környezetben játszott döntetlent csapatunk a Credobus Mosonmagyaróvár ellen. A vendégek kétszer is vezettek a találkozón, azonban Beliczky Gergő góljaival mindannyiszor egyenlíteni tudtunk.

Hazai pályán küzdünk az első győzelemért

A Credobus Mosonmagyaróvár csapatát fogadja együttesünk a Rákóczi-stadionban. A Merkantil Bank Liga NB II. 3. fordulójában rendezett találkozót Gaál Ákos vezeti majd, segítői Király Krisztián és Aradi József lesznek.

Waltner#!# Nem vagyok elégedett

Mint arról beszámoltunk, nem tudta megszerezni első győzelmét csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. második fordulójában. A putnoki találkozót a két vezetőedző értékelte. 

Két pont maradt Putnokon

Putnokon, a Kazincbarcika ellen játszotta a szezon első idegenbeli bajnokiját együttesünk. A Merkantil Bank Liga második körében hiába szerzett kétgólos előnyt csapatunk, nem született meg az első győzelem.

Pontszerzés reményében utaznunk Putnokra

A Merkantil Bank Liga NB II. második fordulójában Putnokon lép pályára csapatunk a Kazincbarcika ellen. A vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődő találkozót Berényi Tamás vezeti majd, míg segítői Szécsényi István és Kovács Gábor lesznek.

Fő támogatók








Médiapartnereink