Közlemény

A Kaposvári Rákóczi FC vezetősége hivatalos közleményben tudatja, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott az NB III.-as együttes szakmai stábjával.
A Videoton FC II. ellen elszenvedett vereséget követően a klub vezetősége és a szakmai stáb közösen értékelte az eddigi munkát. A megbeszélés után Artner Tamás vezetőedző és segítője, Takács Gábor arra kérte a vezetőséget, hogy közös megegyezéssel bontsa fel a szerződésüket.
A kaposváriak, akik egyértelmű célként tűzték ki a feljutást hét forduló után a harmadik helyen állnak az NB III. Nyugati csoportjában, két ponttal lemaradva a listavezető Érdtől.
A klub vezetősége azon dolgozik, hogy minél előbb megtalálja az új szakmai stábot, amely sikerre vezetheti együttesünket.

Nem tudtuk kihasználni az Érd botlását

Az NB III. Nyugati csoport hetedik fordulójának szombati játéknapján botlott az Érdi VSE, azonban nem tudtuk kihasználni a rivális hibáját. Mint arról már beszámoltunk egygólos vereséget szenvedtünk a Videoton FC második csapatától, így nem tudtunk az élre állni.

Nem éltünk a lehetőséggel

A Videoton FC második csapatát fogadtuk az NB III. Nyugati csoportjának hetedik fordulójában. Hiába uraltuk a mérkőzést, nem tudtuk begyűjteni a három pontot, ezzel pedig nagy lehetőséget szalasztottunk el.

Nem sikerült a bravúr, kiestünk a kupából

A Magyar Kupa hatodik körében a Puskás Akadémia FC együttesét fogadtuk a Rákóczi-stadionban. Sajnos nem tudtunk bravúrt bemutatni, így a két osztállyal feljebb szereplő vendégek jutott a legjobb 64 közé.

Tisztelt Szurkolóink!

A szerda esti Magyar Kupa-mérkőzésre a bérletek és a tiszteletjegyek érvényesek, a belépőjegyek ára pedig a bajnoki találkozókhoz hasonlóan 1000 forint. 14 év alattiaknak ingyenes a belépés. Buzdítsuk este minél többen a csapatot a lelátókról!

Ismét a Puskás ellen lépünk pályára

Az élvonalban szereplő Puskás Akadémia FC lesz csapatunk ellenfele szerdán 20 órától a Magyar Kupa hatodik fordulójában. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Gólgazdag mérkőzésen arattunk győzelmet

Együttesünk Felcsúton lépett pályára a harmadosztály Nyugati csoportjának hatodik körében. Az első félidőben Kollega Krisztián góljával szereztük meg a vezetést, majd a második játékrészben bebiztosítottuk a győzelmet.

Rákóczi – MTK – a sportszerűség jegyében

A Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetői a sportszerűség jegyében hozzájárultak, hogy új időpontban lejátsszák az MTK elleni U15-ös és U14-es NB I-es bajnoki mérkőzésüket. 

Elvitte a három pontot a listavezető

A listavezető Érdi VSE csapatát fogadtuk az NB III. Nyugati csoportjának ötödik fordulójában. A vendégek csupán jobb gólkülönbségüknek köszönhették, hogy elsőként érkeztek Kaposvárra, hiszen mindkét csapat egyaránt 10-10 pontot gyűjtött négy forduló alatt.

Élcsapatok rangadója a Rákóczi Stadionban

Szombaton a listavezető Érd csapata látogat a Kaposvári Rákóczihoz. A két zöld-fehér együttes tavaly is a dobogón végzett, idén Artner Tamásék szeretnék megelőzni az ezüstérmes Pest megyeieket. A második helyen álló kaposváriak jól tudják#!# most jobb játék kell, mint az eddigi hazai mérkőzéseken.

Rákóczi-Érd rangadó#!# a kezdőrúgás a tét!

Az Érdi VSE ellen vívja az ősz rangadóját a Kaposvári Rákóczi NB III-as futballcsapata! Négy forduló után ez a két együttes áll a tabella élén, veretlenül, 10-10 pontot gyűjtve, így aki nyer az első helyről várhatja majd a folytatást. Nagy a tét, az érdeklődés pedig már most óriási a meccs iránt. A találkozó szombaton 19 órakor kezdődik a megújult stadionban.

Hadaró Valentin hosszabbított

A kiemelten fontos Érdi VSE elleni találkozót megelőzően klubunk szerződést hosszabbított Hadaró Valentinnel.

Nincs már hibátlan csapat a csoportban

Az NB III. Nyugati csoportjának negyedik körében az újonc THSE-Szabadkikötő kikapott a BKV Előre csapatától, a listavezető Érd pedig döntetlent játszott a fővárosi III. kerülettel, így már nincs hibátlan együttes a csoportban.

Pápáról is elhoztuk a három pontot

A Pápai Perutz FC vendégeként lépett pályára csapatunk az NB III. Nyugati csoportjának negyedik fordulójában. Akárcsak az előző meccsen, ezúttal is Sóron Tibor góljával szereztünk vezetést, majd Kollega Krisztián duplájával a győzelmet is bezsebeltük.

Fő támogatók








Médiapartnereink